Így nehezítette meg az apja Kárpáti Rebeka életét

Kárpáti Rebeka
Vágólapra másolva!
Kárpáti Rebeka a színész, R. Kárpáti Péter lánya, aki most olyan dolgokat árult el a családjáról, amiről korábban sosem beszélt. Az egykori szépségkirálynő azt is megfogalmazta, mi jelentette számára a legnagyobb nehézséget az édesapjával kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Kárpáti Rebekát jelenleg a TV2 sikeres vetélkedőjében, a Zsákbamacskában láthatják viszont a tévénézők Szente Vajk és T. Danny oldalán, ahol sokszor magával ragadják az érzelmei, együtt sír és nevet a játékosokkal. Az egykori szépségkirálynő most egy új oldaláról mutatkozik be az embereknek, ezért is örül a lehetőségnek, hiszen sokszor úgy érezte, nem ismerik őt eléggé, hiszen sokáig csak ismert apjáról, R. Kárpáti Péter színészről azonosították be.

Kárpáti Rebeka
Kárpáti Rebeka jelenleg a Zsákbamacska háziasszonya, de saját vállalkozást is vezet a sok egyéb teendője mellett
Fotó: Kárpáti Rebeka / Instagram

Kárpáti Rebeka egy jó ideje a saját lábain áll, hiszen saját vállalkozása van, a modellkedés és a színház mellett egyre több tévés felkérést is kap, és nagyon örül a lehetőségekért, viszont magánéletében hátrányt jelent, hiszen kapcsolatának válságához is a rengeteg elfoglaltság vezethetett Lénárd Andrással, a Csiki Sör tulajdonosával.

Kárpáti és Lénárd tavaly nyáron vállalták fel a kapcsolatukat, már az eljegyzésen is túl voltak, amikor váratlanul szakított a 17 évvel idősebb erdélyi üzletember és fiatal menyasszonya. Legalábbis a jelek szerint ez történt, hiszen Kárpáti Rebeka már a jegygyűrűjét sem hordja, de részleteket nem akart elárulni a történtekről, és azóta sem szólalt meg egyikük sem, de a férfi ajándékokkal halmozta el őt, még egy sajtótájékoztatóra is egy hatalmas rózsacsokrot küldött az egykori szépségkirálynőnek, aki úgy tűnik, hajthatatlan.

Kárpáti Rebeka, ha kapcsolatáról nem is, de családjáról és magánéletéről megszólalt, és elárulta, hogy hogyan nehezítette meg az életét édesapja, R. Kárpáti Péter, aki ismert színész.

Mi már az öcsémmel ebbe születtünk bele, hogy ha megyünk valahova apuékkal, akkor például megállítják az utcán, szóval beleszoktunk.

De azt látom, hogy annyira megváltozott a világ, hogy míg régen teljesen egyértelmű volt, hogy persze írnak rólunk cikket és mi gyerekként ebben szocializálódtunk, ma ez sokkal nehezebb. Akkor ez még egy viszonylag új keletű dolog volt, apáéknak nem volt még olyan kártékony oldala, mint például a kommentelők, arc nélküli profilok. Azt gondolom, a mostani híres emberek gyerekeinek sokkal nehezebb dolga van. Nem azért, mert a szülőknek nehéz megfelelni, mert szerintem mindkettőnknek tök jó fej szülei vannak, akik támogatnak, hanem inkább a tipikus sztereotípiák miatt, hogy biztosan azért nyerünk vagy azért van sikerünk. 

Ezekkel meg kell tanulni együtt élni, meg kell tanulni elrakni a megfelelő polcra, ami néha nehéz, nekem legalábbis az volt 

- magyarázta Kárpáti Rebeka, aki mára úgy érzi, hogy eleget letett az asztalra ahhoz, hogy ne apjával azonosítsák, vagy ne azt gondolják, hogy csak ismert apja miatt lett sikeres. Hasonlóképp érzi magát Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge, aki korábban is lazábban kezelte ezt a helyzetet, mint Kárpáti.

Nekem erre van egy bevált gondolatom, amit tartok, és életem végéig tartani fogok, hogy nyilván nagyon sok ajtót kinyitott mindkettőnknek az, hogy ismert szülők gyerekei vagyunk.

Viszont azt, hogy mi történik miután azon az ajtón bementünk, azt már csak magunknak köszönhetjük és nem feltétlenül annak, hogy kik vannak mögöttünk" - mondta a fiatal modell, aki elárulta, hogy az édesanyja igyekszik már nem beleszólni az ő dolgaiba, de néha aggódik érte, hogy nagyon sokat dolgozik, de valójában ezt is tőle tanulta meg - írja a Bors.

HorváthCs, HorváthCsenge
Horváth Csengét is sokáig Fésűs Nelly lányaként emlegették, de őt nem zavarja már, hiszen saját teljesítményét értékeli
Fotó: Horváth Csenge Instagram / Horváth Csenge Instagram