Durván támadják G.w.M-et a lemondott fellépései miatt

G.w.M
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, G.w.M az utóbbi időben nincs túl jól, egészségügyi állapota leromlott, nemrég még kórházba is került, ugyanis súlyos depressziótól szenved, másrészt fül-orr-gégészeti problémái is vannak, ami úgy tűnik, hogy egyre rosszabbá válik. A rapper a napokban lemondta a nagy, élőzenés koncertjeit, sokan úgy gondolják, hogy csak kifogásként használja betegségét, és azt próbálja leplezni, hogy senkit nem érdekelnek a fellépései.
Vágólapra másolva!

Durván támadják G.w.M-et a lemondott koncertjei miatt, hiszen nemrég még nagyon lelkesen buzdította a követőit, hogy vegyenek jegyez az élőzenés fellépéseire. Nem az első, hogy a rapper kínos helyzetbe kerül a koncertjein, mert általában kiszivárog, hogy valójában nagyon kevés az érdeklődő. Legutóbb az Akváriumba meghirdetett koncertje miatt nevették ki, mert szánalmas módokon próbálkozott népszerűsíteni azt, mégsem fogytak a jegyek.

G.w.M betegségére hivatkozva lemondta az élőzenés nagykoncertjeit Forrás: Instagram/G.w.M

Sokan azt sem értik, hogy ha annyira súlyos a betegsége, mint állítja, akkor a kisebb koncerteket miért tartja meg. Korábban is Kulcsár Edina számolt be férje állapotáról, aki nagyon aggódott miatta, elmondta, hogy a rapper többször komoly egyensúlyzavarokkal küzdött, és volt, hogy össze is esett. Azonban még a hónapban is több kisebb fellépése lesz, ez gyanút keltett a követőkben, vajon igazat mondott-e a rapper.

Ez jó duma, hogy elkendőzzék mennyire nem érdekelt senkit az Akvás buli" - fogalmazott egy bulvártémákkal foglalkozó csoportban az egyik felhasználó, majd váratlanul maga Kulcsár Edina reagált ezekre a vádakra.

G.w.M és Kulcsár Edina között is egyre több a kapcsolati probléma az utóbbi időben Forrás: Kulcsár Edina Instagram

Nyilván vezetés közben nem szédült, sőt a doki kifejezetten javasolta, hogy vezessen és ezzel erőltesse a szemét, de tényleg jó hosszan kifejtettem egy másik kommentben" - írta a rapper felesége, aki igyekszik kiállni G.w.M mellett, annak ellenére is, hogy mostanában egyre több köztük a probléma.

Korábban egy szakértő már cáfolta Kulcsár állításait, és elmondta, aki ilyen betegséggel küzd, annak egyáltalán nem ajánlott a volán mögé ülni, mert veszélybe sodorja saját magát, családját és másokat is az utakon.

Ezek tudatában nem tartom biztonságosnak, ha bárki is a volán mögé ül ebben az állapotban. Ráadásul az ilyen fül-orr-gégészeti problémák a legtöbb esetben lassan gyógyulnak, tehát több hétig is szenvedhet a beteg az előbb említett panaszoktól" - idézi a Bors Dr. Bense Tamás korábbi nyilatkozatát.

Egy szakértő korábban cáfolta Kulcsár Edina állítását, ilyen állapotban nem szabad autót vezetni sem Forrás: Kulcsár Edina Instagram