Meggyalázták Berki Krisztián emlékét - megdöbbentő videót küldtek Mazsinak

Berki Krisztián
Vágólapra másolva!
Morbid TikTok-videó kering az interneten: egy felvétel készült Berki Krisztián sírjáról, az anyag alá a hangját vágták be, melyen sírva beszél a múltról, a videó Berki Mazsi egyik reklámcélból készült posztja alatt látható. 
Vágólapra másolva!

Az anyagban a tavaly május 6-án meghalt Berki Krisztián sírja látható, a felvételen az egykori médiaszemélyiség hangja hallható - írja a Bors. Ráadásul egy televíziós műsor részlete, pontosabban a két és fél évvel ezelőtt, 2020-ban az Összezárva Hajdú Péterrel című interjú azon része, melyben sírva beszélt hányatott gyerekkoráról, amikor éveken keresztül furcsa viszonyban állt édesanyjával.

Berki Krisztián Facebook

Állítása szerint anyja nem figyelt rá eléggé, mely számos sérelmet okozott számára felnőttként. Ráadásul azért lehet ez kellemetlen a családtagoknak, mert

anya és fia azóta kölcsönösen megbocsátottak egymásnak, és a híresség az utóbbi években már szeretetteljesen beszélt a gyászoló Júliáról.

A Bors megkereste Berki Mazsit, ám nem kívánt a történtekkel kapcsolatban nyilatkozni még annak ellenére sem, hogy az említett posztban ismét kapott hideget-meleget a követőitől.

A lap a most megjelent méltatlan videó kapcsán szerette volna megszólaltatni Júliát is, de nem érték el telefonon.

@gyurika20024

:/ Aberki ##

♬ eredeti hang - György Berki

Zokogva mesélt az interjúban

Hajdú Péter műsora, melyben Berki Krisztián vendégeskedett, nézettségi rekordot hozott halála után. A médiaszemélyiség ott vallotta be: édesanyját nem, míg édesapját jó szülőnek tartotta. Könnyeivel küszködve mesélte: a férfire bármikor számíthatott az életben.

Az akkor készült interjú részlete, amit a TikTok-videóban használtak:

„Nem tudta, hogy a gyereke várja az anyját haza, és nem jön. Nem tudta, hogy tízévesen én mosom a kapuskesztyűmet és a ruhámat. Lehet, hogy ki volt nekem készítve húsz vagy százötven forint a kakaós csigára, de én arra vágytam volna, amit a Kovács Hédi kapott az anyukájától: egy kolbászos szendvicset. Soha nem készített nekem” – mondta könnyeivel küszködve, azonban a sírást nem tudta visszatartani, amikor a műsorvezető arról kérdezte, ha több szeretet kapott volna gyerekként, másfelé ment volna-e az élete.

„Akkor nem lettem volna az elmúlt tíz évben bunkó paraszt. Féltem a csalódástól. Már nem félek. Nem érdekel, ki mit mond. De amit ígérek, azt megteszem a gyerekemnek és a feleségemnek” – jelentette ki zokogva.