Pápai Joci nehezen fogja vissza magát, ha a gyerekeit bántják

Zsákbamacska, TV2, sajtóesemény, produkció, műsorvezető, Majka, Pápai Joci
Pápai Joci
Vágólapra másolva!
Pápai Joci szerint fontos beszélni arról, hogy a tetteinknek következménye van, és ez alól a gyerekek sem kivételek. Ennek szellemében neveli lányát és fiát is, bár mint mondja: szülőként nehéz visszafognia magát, ha gyermekeit bántják. Pápai Joci a Borsnak nyilatkozott.
Vágólapra másolva!

A zánkai Bozzay Pál Általános Iskola tanulóival egy rendkívüli osztályfőnöki óra keretén belül beszélgetett Pápai Joci, aki azt szerette volna tudatosítani a gyerekekben, hogy ha neki sikerült megvalósítani az álmait, mások előtt sincs legyőzhetetlen akadály. Mind ehhez csak kitartás és szorgalom kell, és az, hogy soha ne hagyjuk letörni az önbizalmunkat.

Szinte kivétel nélkül mindenki megtapasztalta, milyen az, amikor az iskolában a gyerekek kiközösítik és csúfolják a társaikat. Joci sem volt kivétel ez alól. Őt is bántották és bántott ő is. Éppen ezért úgy érzi, fontos beszélgetni erről a fiatalokkal, hiszen ebben a korban még nincsenek tisztában azzal, mit csinálnak és mit okozhatnak ezzel.

"Visszagondolva az én gyerekkoromra azt gondolom, hogy a gyerekek sem szentek, hiszen az ő korukban még egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy mit csinálnak, és az milyen következményekkel járhat. Jó néhány esetben fordult elő velem is, hogy én sem tudtam, mit csinálok és mit okozhatok a tetteimmel."

- mesélte Pápai Joci.

"Az egyetlen mentségem, hogy ilyen esetekben mindig megszólalt bennem egy belső hang, tudtam, hogy ez így nincs rendjén. Nyilván bocsánatot is kértem, vagy éppen engesztelésül odaadtam a legjobb kabátomat. Ez a kép máig tisztán él bennem."

"Amikor bántottam valakit, annyira megsajnáltam, hogy nekiadtam a kabátomat. A lelkiismeretem mindig megszólalt, és nagyon bízom abban, hogy másoknál is így működik. A mai világban viszont azt látom, hogy sokan másként állnak ehhez" - mondta a Bors-nak Joci, aki sokszor tapasztalta meg az iskolai bántalmazást gyermekként.

@borsonline Pápai Joci fájdalma #pápaijoci#pápai#bulvár#bors#borsmagazin#szerelem#szerelem❤️#szakítás#szakításután#magyar#magyartiktok#nekedbee#fy♬ original sound - Bors

A Bors kiváncsi volt arra is, hogyan éli meg az énekes, ha a gyermekeit éri bármilyen atrocitás az iskolában. Joci tűzbe menne értük, de úgy véli, meg kell tapasztalniuk ezeket a helyzeteket, hogy felnőttként kezelni tudják a kényesebb szituációkat.

- fogalmazott az énekes.

"A lányomat mondjuk abszolút elkerülték ezek a dolgok, de a fiamnál már más a helyzet. Ő sokkal harsányabb, ráadásul egy központi személyiség: humoros, jó sportoló, vagány gyerek. Azt hiszem, hogy egy bizonyos pontig engedem, hogy megtapasztalja ezeket a dolgokat, hogy megtanulja kezelni őket" - folytatta Joci, hozzátette:

"Még nem volt olyan, hogy nekem közbe kellett volna lépni, de nagyon sokat beszélgetünk, szeretnék mindenről tudni és a támasza lenni. Ez ugyanis a legnagyobb segítség egy szülő részéről, ha a gyermeke támasza marad egy életen át." - fogalmazott az énekes.