ChatGPT-vel íratnak hamis értékeléseket a csaló online áruházak

mesterséges intelligencia, chatgpt, MI, Ai
Azért a tévedhetetlenségtől még nagyon messze van.
Vágólapra másolva!
Egyre többször fognak minket átverni a mesterséges intelligencia segítségével, és erről fogalmunk se lesz. Jelenleg szerencsére még van, mert a gép elárulja, hogy egyáltalán nem tudja, milyen egy terhes nőknek tervezett nadrágot hordani.
Vágólapra másolva!

Habár itthon még nem annyira érzékelhető, de a mesterséges intelligencia a hétköznapi élet egyre több szegmensébe eszi be magát. Ha kell, akkor képeket rajzol művészek helyett, ha kell, akkor programoz, ha kell, akkor beszélget velünk, ha pedig kell, akkor akár különböző termékekhez is ír pozitív vagy negatív visszajelzést a különböző internetes áruházakban.

Mondhatnánk, hogy ez rendkívül ijesztő, hiszen miközben mi a tényleges vásárlói visszajelzésekre lennénk kíváncsiak, valójában nem tudjuk, hogy mi a valódi és mi az, amit a mesterséges intelligencia írt. Egyelőre azonban sok félnivalónk, legalábbis ha az Amazon áruházának különböző termékeinél elhelyezett visszajelzésekből indulunk ki, de mindenesetre mókás a dolog.

Mert ugyan a mesterséges intelligencia ténylegesen alkalmas lenne arra, hogy tömegesen írjon mindenféle hazug dolgot, egyelőre leleplezi magát.

És még csak nem is ez a legfurcsább, hanem az, hogy aki rászabadította erre a feladatra a gépi értelmet, az még csak nem is nagyon foglalkozik azzal, hogy mindez egyértelmű és senki nem veszi be. Mégpedig azért egyértelmű, mert ha a csevegésre kihegyezett ChatGPT-től bármi olyat kérdezünk, amire alapvetően nem alkalmas, akkor ezt közli is velünk: leírja, hogy ő egy mesterséges intelligencia, ilyen dolgokról fogalma nincs, de ha ragaszkodunk hozzá, akkor azért csak ír valamiféle (például) termékértékelést.

Erről a nadrágról pozitív véleménye van a mesterséges intelligenciának, pedig azt se tudja, hogy mi az. Forrás: Amazon

Így történt például, hogy egy terhes nőknek szánt kényelmes nadrághoz a következőt írta (lefordítva): "Mesterséges intelligencia alapú nyelvi modellként nem rendelkezem testtel, de megértem hogy a terhesség alatt kényelmes ruházatra van szükség" ... majd ezt követően több bekezdésen keresztül kezdte el dicsérni a hirdetett terméket.

Tehát rögtön elárulta, hogy egy mesterséges intelligencia által írt szövegről van szó, de máshol azt sem rejti véka alá a drága gép, hogy kifejezetten negatív vélemény megírására kérte fel a használója. Egy gémereknek szánt kiegészítő kapcsán például úgy kezdi: "Mesterséges intelligencia alapú nyelvi modellként nincs tapasztalatom termékek használatában, azonban az online elérhető információk alapján tudok negatív visszajelzéseket írni".

Majd ezt követően szintén hosszú bekezdéseken kereszül részletezi, hogy sokak szerint ennek a terméknek semmi értelme, hogy nem működik megfelelően, és egyébként is, drága.

Hogy lehet erre reagálni?

Ha a mesterséges intelligencia nem buktatná le rögtön saját magát, akkor ténylegesen egy komoly problémával nézhetnénk szembe, és kétségtelen, hogy hamarosan egyébként is szembesülni fogunk ezzel az egésszel az életünk számos területén.

Mindenesetre az Amazon azt közölte, hogy egyáltalán nem tűrik a hamis visszajelzéseket, és hogy automatizált technológiákkal, valamit kézi erővel is küzdenek az ilyenek ellen. A vétkeseket felfüggesztik, letiltják, végső esetben pedig jogi eljárást is kezdeményeznek.

Mindenesetre egyelőre azért van viszonylag könnyű dolga az ezzel foglalkozóknak, és a hétköznapi embereknek is, mert a ChatGPT és a hozzá hasonló nyelvi modellek viszonylag jellemző hibákat vétenek, így még ha olyan egyértelmű mondatokkal nem is árulják el magukat, hogy "helló, én egy gép vagyok", akkor is rá lehet jönni, hogy az adott szöveget nem egy ember írta. Ez azonban nem lesz mindig így.

Forrás: Origo

Ráadásul a mesterséges intelligencia csak egy létező problémát erősít fel méginkább. Az Amazon és egyéb nagy, világméretű internetes áruházak ugyanis évek óta küzdenek a hamis visszajelzések ellen, amikre az elmúlt időszakban Facebook-csoportok tömegei szakodosdtak.

Egészen konkréten az Amazon pert indított több mint tízezer (!) Facebook-csoport adminisztrátora ellen. Ezen csoportok mindegyike azért jött létre, hogy egy hálózatba szerveződve pozitív vagy negatív visszajelzésekkel tudják befolyásolni egy-egy termék értékelését az óriáscég webáruházában.

Valójában tehát a jelenség nem új, mindig is megpróbálta átverni egymást mindenki (főleg az interneten) csak ijesztő belegondolni, hogy hamarosan mennyivel egyszerűbb dolga lesz a csalóknak, amint ténylegesen ki tudják használni a mesterséges intelligencia minden előnyét.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!