Durván szétdurranhat az okosóra-lufi

Samsung Galaxy Watch 4
Vágólapra másolva!
A Canalys elemzőcég szerint 2022 utolsó negyedévében hatalmas volt a lejtő, 18 százalékkal csökkentek az eladások.
Vágólapra másolva!

A Canalys elemzőcég kiadta a 2022 utolsó negyedévére vonatkozó jelentését a viselhető eszközök globális eladásaival kapcsolatban. Ez alapján október és december között 50 millió ilyen eszköz talált gazdára, ami hatalmas visszaesést, konkrétan 18 százalékot jelent. Ekkorára még nem volt példa, mióta az elemzők az okosórákkal foglalkoznak.

Samsung Galaxy Watch 4 Forrás: Samsung

A hagyományosan legjobbnak mondott, negyedik negyedévben minden nagy gyártó jelentős visszaesést tapasztalt, az Apple (mínusz 17 százalék), a Xiaomi (46 százalék), a Huawei (42 százalék), a Samsung (35 százalék) és a Google (és Fitbit emiatt, 25 százalék) is. Teljes, éves szinten pedig egyedül az Apple tudott erősíteni 5 százalékkal, míg a Xiaomi 41, a Huawei 21, a Samsung 4, a Google 22 százalékot rontott. Pedig a szektor éves eredménye sokkal jobb volt, mint a hagyományosan erős ünnepi szezoné.

Így 2022 egészében az Apple vezeti a piacot 22,6 százalékos részesedéssel, 9,3 és 8,3 százalékon következik a Xiaomi és a Huawei, majd 7,7 százalékkal a Samsung, 6,4 százalékkal a Google következik. Az elemzők szerint a nehéz gazdasági környezet volt a fő oka a visszaesésnek. Azt is mondják, hogy ha csak az okosórákat nézzük, igazából éves szinten nőhetett volna a piac az egyéb nevek révén, de az egyszerűbb modellek, okoskarkötők iránti kereslet jócskán visszaesett.