Lelassíthat egyes SSD-ket a Windows 11

Windows 11
Vágólapra másolva!
A jelentések szerint vannak olyan NVMe SSD-k, amelyek a Windows 11 telepítése után lelassultak.
Vágólapra másolva!

A Windows 11 messze nem sikerült hibamentesre, ami újabban lassan minden szoftverre igaz... Sajnos még hónapokkal a megjelenés után is derülnek ki kellemetlenségek, vagy kapnak figyelmet fórumokban tárgyalt hibák. Egyesek például arra panaszkodnak, hogy a Windows 11 telepítése óta az NVMe SSD-jük jelentősen lelassult.

Windows 11 Forrás: Microsoft

A probléma a véletlenszerű írási sebességet érinti, kétszeres, sőt, négyszeres visszaeséseket is említenek a Windows 11 telepítése után. Konkrét márkát vagy modellt nem említenek, így számos gyártót érint a jelenség.

Van, akiknél a véletlenszerű olvasási sebesség is lecsökkent. Furcsa módon a hiba csak azt az SSD-t érinti, amire a Windows 11 telepítve van – a másodlagos meghajtókat nem, ahogy a szekvenciális sebességeket sem. Az első beszámolók már három hónapja, még a Windows 11 bétája alatt megjelentek. A Microsoft egyik dolgozója meg is erősítette, hogy tudtak a hibáról, és vizsgálták azt. A jelek szerint ennyi idő alatt még mindig nem sikerült megoldani ezt a problémát.