Ez a gép ötször gyorsabban csomagol, mint egy ember

Vágólapra másolva!
Az jelenleg egyértelműnek tűnik, hogy a különböző iparágak robotizációja előbb-utóbb számos ember állásába fog kerülni. Az egyszerűbb feladatokat viszonylag könnyen tudják átvenni robotok, akik sosem fáradnak el, nem kell nekik fizetést adni és járulékokat fizetni utánuk, és betegek sem lesznek.
Vágólapra másolva!

Persze, egy rendkívül komplex problémáról van szó, és habár évek óta halljuk, hogy a robotok mennyire veszélyeztetik az emberek munkahelyeit, a gyakorlatban ebből azért még kevés érződik. Ugyanakkor lassacskán azért mégis egyre több példát lehet látni erre, most például az Amazonról derült ki, hogy egyre több amerikai raktárában üzemel be (egyelőre kísérleti jelleggel) olyan robotokat,

melyek ötször gyorsabban csomagolnak az embereknél.

Érdekes, hogy míg az olyan alapvető feladatokkal gondban vannak a robotok, mint hogy felvegyenek, megfogjanak különböző méretű dolgokat (anélkül, hogy összetörnék azokat), a csomagolásra, úgy tűnik, hogy remekül bevethetők a gépek. Az Amazon raktáraiban egy ember körülbelül 100-150 csomagot tud elkészíteni egy óra alatt, míg az olasz CMC Srl. által kifejlesztett CartonWrap nevű masina akár 600-700 dobozzal is végez ugyanennyi idő alatt.

A gép működtetéséhez alapvetően két emberre van szükség: az egyik „betölti” a rendelt árukat, a másik odafigyel, hogy mindig legyen elég karton és ragasztó, valamint esetenként szükséges egy technikus közbeavatkozása is, ha valamiért elakadna a robot. Ezzel együtt viszont egy gép körülbelül 12 ember munkáját tudja kiváltani, és mivel az első, tesztelési körben az Amazon minden raktárába kettő ilyet tervez beszerelni,

ez összesen az Egyesült Államokban 1300 állásba kerülhet.

Habár az Amazon eddig hivatalosan nem beszélt erről, a napvilágra került információkra kénytelen volt reagálni a cég. Ezek szerint ezt az új technológiát kifejezetten a biztonság növelése, a hatékonyság és a kiszállítási idő lerövidítése miatt tervezik bevezetni, a hatékonyság növekedéséből jelentkező megtakarítást pedig új szolgáltatásokba fektetnék vissza, ahol továbbra is létrejönnének új munkahelyek.

Az Amazon részéről azért visszás dolog a már létrehozott munkahelyek folyamatos kiváltása robotokkal, mert az Egyesült Államok számos pontján különböző adókedvezményeket és más támogatásokat kapott a vállalat, azért, hogy bizonyos városokba telepítse központjait, és ezáltal állásokat hozzon létre.

Tavaly például Alabama állam 48,7 millió dollárt ígért a cégnek 10 évre leosztva, 1500 munkahelyért cserébe.

Forrás: TechCrunch

A Reuters forrásai szerint egyébként az Amazon nem is tervez elbocsátásokat, hanem egyszerűen a lemorzsolódással oldanák meg a dolgot:

ha valaki kilép egy csomagolói pozícióról, akkor nem vennének fel a helyére mást.

Ezeken a pozíciókon egyébként is nagyon gyakran cserélődnek a munkatársak, kevesen bírják ugyanis sokáig, hogy napi 10 órán keresztül percenként több csomagot készítsenek el. Az Amazon ugyanakkor rámutat, hogy akik mégis kitartanak a vállalatnál, azokat később tovább képezhetik, és komplexebb feladatokat vállalhatnak el.

Az óriáscég egyébként arra számít, hogy a gép beszerzésére és működtetésére szükséges 1 millió dollár körülbelül két év alatt térül meg. Ezzel együtt az Amazon jelenleg nem teljesen elégedett a dologgal: egyrészt szeretnék, ha a folyamat működne egy technikus jelenléte nélkül is, másrészt pedig az olasz CMC viszonylag keveset tud csak gyártani a masinából.

Az automatizált jövő tehát, habár már igazából a jelen, azért az tisztán látható, hogy a folyamat lassú és sok buktatóval jár.

Azt viszont egyértelműen bizonyítja az Amazon jelenlegi példája is, hogy bizonyos munkák szépen-lassan visszaszorulnak majd, mígnem egyszer csak eltűnnek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!