Vágólapra másolva!

Előzd meg a nagycenki kisvasutat!

Végéhez közeledik az Előzd meg a kisvasutat elnevezésű eseménysorozat. A 21 fordulóból álló verseny huszadik állomását Győr-Sopron megyében rendezik. A mindössze 2 kilométeres megmérettetésen ezúttal nemcsak futók, hanem kerékpárosok is elindulhatnak.

A rajt szombaton 10 órakor a fertőbozi kisvasút végállomásnál lesz. A cél a nagycenki kisvasút végállomása. Nevezni 200 forintért 8 óra 30 perctől lehet a rajtnál. A szervezők nemcsak az elsőket díjazzák; minden teljesítő egyedi emléklapot kap ajándékba.

A szilvásváradi utolsó fordulóval (melyet szintén más időpontban rendeznek) azonban nem ér véget a versenysorozat, ugyanis év közben két (a pörbölyi és a kemencei) verseny technikai okok miatt elmaradt. Mint azt Ujj Zoltán főszervezőtől megtudtuk: bár még pontos időpont nincs, várhatóan októberben mindhárom futamra sort kerítenek.

Bővebb információ a rendező Zöldgömb SK-tól kérhető a (06-1) 250-5631-es, vagy a (06-30) 201-6765-ös telefonszámokon, de az ujjzoltan@freemail.hu villámpostán is válaszolnak a felmerülő kérdésekre.

Korábban: