Vágólapra másolva!
Habár a hivatalos bejelentés még várat magára, nyílt titok, hogy Arne Slot lesz Jürgen Klopp utóda a Liverpool vezetőedzői posztján. Meg is van az új edző első kiszemeltje, méghozzá a középpályára, Dani Olmo személyében, aki Szoboszlai Dominik számára sem ismeretlen.

A Feyenoord kispadjáról búcsúzó holland szakembernek a hírek szerint kevesebb dolga lesz az átigazolásokkal, mint német elődjének, de a szintén megújuló sportszakmai vezetőség is az ő elképeléseit figyelembe véve készül a nyári transzferekre. 

1. FC Heidenheim - RB Leipzig, Dani Olmo
Dani Olmo hamarosan a Liverpool játékosa lehet
Fotó: Harry Langer/dpa (Photo by Harry Langer / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Az egyik kiszemeltjük Szoboszlai Dominikéhoz hasonló pozícióban játszik - írja a Bors.

Dani Olmo is Liverpoolban köthet ki

A remek őszi produkciója után, tavaszra – újévi sérülése elhúzódása után – visszaesett magyar középpályásnak a szakemberek szerint mégsem kell aggódnia. 

Lipcsében ugyanis már együtt játszott Dani Olmóval, aki légiósunk tavaly nyári távozása után az utódja lett a német csapatban: az addig jobbára a bal oldalon szereplő focista átvette Szoboszlai helyét a jobb oldali támadó középpályás posztján.

A tervezett erősítésről beszámoló liverpool.com szerint Olmo és Szoboszlai párosának liverpooli újraegyesülésével 

nőnének Arne Slot variációs lehetőségei a támadójátékban: szerepelhetnek egymás melletti támadó középpályásokként, de az is elképzelhető, hogy a jobbszélső Mohamed Szalah várható távozása esetén a magyar válogatott sztárja kerülhet előrébb a csatársorba.

Olmo megszerzése egyébként nagyon hasonló forgatókönyvet követhet, mint tavaly az élő szerződéséből 70 millió euróért (27 milliárd forint) kivásárolt Szoboszlaié. A 26 éves, 33-szoros spanyol válogatott labdarúgó elvileg 2027 nyaráig a lipcseiek játékosa, de kontraktusának egyik záradéka alapján 60 millió eurós (23,3 milliárd forint) vételi ajánlat esetén el kell engedniük.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.