Vágólapra másolva!
A Bournemouth magyar válogatott futballistája, Kerkez Milos az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi zárófordulójában térhet vissza az eltiltása után. A Chelsea elleni mérkőzést megelőzően az Eb-re készülő balhátvéd értékelte csapata teljesítményét, és az első szezonját is a Premier League-ben.

Hétvégén rendezik az angol labdarúgó-bajnokság zárófordulóját, amelynek minden mérkőzését vasárnap játsszák. A magyar fociválogatott Európa-bajnoki keretébe bekerült Kerkez Milost is foglalkoztató Bournemouth a Chelsea vendége lesz, de ennek a meccsnek jóformán csak a londoni Kékek számára van tétje: nekik legalább egy pontot szerezniük kell ahhoz, hogy a Newcastle United mérkőzésének eredményétől függetlenül megőrizzék hatodik helyüket a tabellán, s ezzel indulhassanak a következő idényben a Konferencia-ligában. 

kerkez milos
Kerkez Milos a Chelsea ellen térhet vissza az eltiltása után
Fotó: AFP

Kerkez ezen a találkozón térhet vissza a hárommeccses eltiltása után, melyet a Wolverhamptonban kapott piros lapját követően szabtak ki rá. A 20 éves balhátvéd a meccs előtt a klub honlapján adott interjút, amelyben kitért a Chelsea elleni meccsre is. Kerkez szerint számukra is lesz tétje a találkozónak, ugyanis szeretnének 50 pont felett zárni az élvonalban, emellett a saját maga és csapata fejlődéséről is beszélt.

"Remek szezonunk volt idén, klubrekordot döntöttünk, és még hátravan a Chelsea elleni bajnoki, amit nagyon várunk. Remélem sikerül még néhány pontot szereznünk, és akkor elérjük a szezon elején kitűzött 50 pontos célt. Természetesen nem lesz könnyű, mert a Chelsea számára nyilvánvalóan nagyon nagy tétje lesz, hiszen azért küzdenek, hogy kijussanak az európai kupaporondra. 

Biztos vagyok benne, hogy nagy nyomást helyeznek majd ránk hazai pályán, de mi is küzdeni fogunk a saját célunkért, meg akarjuk szerezni az 50 pontot. Szóval szerintem izgalmas meccs lesz. Úgy érzem a szezon során sokat fejlődtem és a csapat is előrelépett

 – fogalmazott a magyar válogatott alapembere.

Kerkez tavaly nyáron igazolt a holland AZ Alkmaartól a Bournemouth csapatához, ahol minden sorozatot figyelembe véve 32 meccsen lépett pályára az első idényében, ezeken összesen egy gólpasszt jegyzett. Teljesítményével azonban több sztárcsapat figyelmét is felkeltette, így a Manchester United mellett állítólag éppen a Chelsea is komolyan érdeklődik iránta.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30