Vágólapra másolva!
Ijesztő jelenetek zajlottak le a Görög Kupa elődöntőjében, ugyanis a PAOK védője, Baba Rahman eszméletlenül esett össze egy ütközést követően.

Lenyelte a nyelvét, mindenki az életéért küzdött a pályán

Szerda este a Panathinaikosz fogadta a PAOK csapatát a Görög Kupa elődöntőjének visszavágóján. A rendes játékidő 1-0-s vendég sikerrel ért véget, ám mivel az első meccset a Panathinaikosz nyerte 1-0-ra, így következhetett a kétszer tizenöt perc hosszabbítás. A 116. percben már kettővel vezetett a PAOK, amikor egy hazai támadásnál a vendégek védője, Baba Rahman összefejelt a Panathinaikosz támadójával, Georgios Vagiannidisszel. Az ütközés után a ghánai védő lent maradt a földön, az esés közben pedig lenyelte nyelvét. A pályán lévő játékosok és az orvosi stáb a segítségére siettek, majd azonnal kórházba szállították.

Rahman a közösségi oldalán üzent az érte aggódóknak, amelyből kiderült, már nincs életveszélyben.
"Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani a jókívánságokért, amiket kaptam az elmúlt 12 órában. Szerencsére már jól vagyok, a vizsgálatok nem mutattak ki komolyabb sérülést. Szeretném megköszönni Georgios Vagiannidisnek is, hogy személyesen meglátogatott a kórházban. Nehéz éjszaka volt, de hamarosan újra a pályán leszek” – üzente Rahman.

A 29 éves ghánai válogatott védő 2015-ben igazolt a Chelsea-hez a német Augsburgtól, azonban csak egy szezont töltött a londoni együttesnél, majd kölcsönben megfordult a Schalke, a Stade Reims, a Mallorca és a Reading csapatában is. A balhátvéd először 2021-ben szerepelt először a görög együttesnél - szintén kölcsönben - amellyel Görög Kupát nyert, tavaly nyáron pedig végleg megszerezte a PAOK a játékjogát. A Chelsea színeiben összesen 23 alkalommal lépett pályára.