Vágólapra másolva!
A Ferencváros hazai pályán 4-0-ra győzte le az ír Shamrock Rovers csapatát a Konferencia-liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén, ezzel gyakorlatilag eldöntve a továbbjutás kérdését. A két csapat között az első perctől kezdve jelentős volt a különbség a magyar bajnok javára. A klubhoz nyáron visszatérő Cristian Ramírez góllal és két gólpasszal vette ki a részét a magabiztos győzelemből, ami után a Fradi nyugodtan várhatja az egy hét múlva esedékes dublini visszavágót.

Bő egy héttel ezelőtt valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy a Ferencváros a Konferencia-ligában lesz érdekelt, ám a feröeri KÍ Klaksvík 3-0-s összesítéssel búcsúztatta a magyar bajnokot a legrangosabb európai kupasorozatból. Így a Fradinak most a Kl-ben kellene kivívnia az újabb nemzetközi csoportkört, amihez az első lépésként az ír Shamrock Roverst kellene kiejtenie. A zöld-fehérek számára ismerős lehet az ellenfél, hiszen tavaly az Európa-liga playoff-ban csapott össze egymással a két csapat. Akkor az FTC már az első, hazai találkozón eldöntötte a párharcot a négygólos sikerével, így idegenben belefért az 1-0-s vereség is.

Az erőviszonyokat tekintve a hazai győzelemhez sok kétség nem férhet, hiszen papíron sokkal nagyobb erőt képvisel a Fradi, mint az ír bajnok. Viszont a tavalyi meccshez képest jelentős változás történt az FTC keretében, így kérdés, mennyire sikerült az összeszokás. Ám a meccs előtt a legnagyobb kérdőjel az volt, hogy a múlt heti BL-kiesés után menyire tudta a játékosokat felrázni Máté Csaba, aki ideiglenesen vette át a menesztett Sztanyiszav Csercseszov helyét.

A ferencvárosi szurkolók most is kitettek magukért Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az óriási csalódást keltő eredmény ellenére a szurkolók szép számmal kilátogattak a meccsre, több mint tízezren. Már bő egy órával a kezdés előtt ellepték a drukkerek az 1-es villamos vonalát, a népligeti megállónál pedig már javában zajlott a hangolódás és az alapozás. A Groupama Aréna előterénél az árusok szotyival és sálakkal csalogatták a vevőket, vagyis

a kellemes július végi nyár estén pontosan minden úgy zajlott, mint egy Bajnokok Ligája, vagy Európa-liga meccs előtt.

A szurkolók klubba vetett bizalmát jól mutatja, hogy kígyózó sorok álltak a jegyekért, miközben a zöld-fehérbe öltözött szurkolók között fel-fel bukkant egy-két ír drukker, de a Shamrock csapatának szintén zöld-fehér színe miatt valósággal beolvadtak a tömegbe. Telt ház ugyan most nem volt a stadionban, de amikor nem sokkal a kezdősípszó előtt felcsendült a Freed from desire című dal a hangszórókból, már érződött, hogy a hangulattal ezúttal sem lesz probléma.

Máté Csaba mutatja, hogy messze juthat a Fradi a Konferencia-ligában Fotó: Csudai Sándor - Origo

Máté Csaba számára a jobboldali védő poszt jelentette a legnagyobb problémát, mert Botka Endre és Henry Wingo is sérülés miatt nem volt bevethető, emiatt az ecuadori válogatott Cristian Ramírez került be a kezdőbe, aki hat év után tért vissza a Fradihoz.

A Ferencváros a Dibusz – Makreckis, S. Mmaee, Cissé, Ramírez – Sigér, Abu Fani, Zachariassen – Marquinhos, Varga, Traoré összeállítású csapattal futott ki a pályára.

Ahogy azt előzetesen várni lehetett, a Fradi gyakorlatilag az első percektől magához ragadta a kezdeményezést és próbálta ráerőltetni akaratát a masszívan védekező ír bajnokra. Ezért is volt némileg meglepő, hogy az első védést Dibusz Dénesnek kellett bemutatnia a 7. percben Burt közeli lövésénél. Abból a szempontból azonban jó jelnek tűnt, hogy a két együttes tavalyi párharcának első meccse is pontosan így kezdődött, és akkor nagyon sima lett a vége.

Nagyot hibázott az első Fradi-gólnál a Shamrock kapusa Fotó: Csudai Sándor - Origo

A lendületes kezdés után a 15. perc környékén kezdte el először skandálni a Fradi tábor a "mindent bele" rigmust, aminek meg is lett a következménye egy elképesztő potyagóllal:

Ramírez szögletét a kapus éppen Sigér Dávid elé ütötte, a magyar válogatott középpályás tizenhatosról leadott lövése aztán megpattant egy védőn, Alan Mannus kapus pedig rosszul számította ki az ívét és nagyon mellényúlt, így a labda bepattant a kapuba.

A hazai játékosokat érezhetően megnyugtatta a korán megszerzett vezetés, míg a vendégek egyre durvábban kezdtek játszani. A gól után gyakorlatilag csak a Shamrock térfelén folyt a játék, az írek nagyon beszorultak a kapujuk elé, miközben a Ferencváros még rátett egy lapáttal a már-már nyomasztó labdabirtoklási fölényére.

Cristian Ramírez szenzációs játékkal tért vissza a Ferencvároshoz Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 29. percben Varga Barnabás fejese ugyan még kapu mellé ment, de három perccel később ismét hazai góltól robbant fel a Groupama Aréna. Ramírez csapott le egy labdára, majd nagyjából 18 méterről a kapu jobb oldalába bombázott. A nyáron visszatért ecuadori védő szenzációsan játszott, nem véletlen, hogy a Fradi-tábor az ő nevét kezdte el skandálni. A Máté Csaba irányította együttes a kétgólos vezetés birtokában sem vett vissza, sőt akár még nagyobb előnnyel is mehetett volna szünetre, de Traoré ígéretes helyzetben az előtte álló védőbe lőtte a labdát.

Az első félidő választ is adott arra a kérdésre, hogy mennyire tudta rendezni a sorokat a Fradi az elmúlt egy hétben és mennyire tudta Máté Csaba rendbe tenni a fejeket, illetve a játékosok lelkivilágát, mivel az első negyvenöt percben

szenzációsan játszott a magyar bajnok és talán ami még ennél is fontosabb, látszott, hogy a csapat élvezi a játékot.

A Fradi harmadik gólja annyira gyorsan jött, hogy aki esetlg elment a szünetben frissítőért, és később ért vissza a büféből, az jó eséllyel lemaradt róla. Ramírez cselezte ki a védőjét a bal szélen, majd a középre lőtt labdájára Adama Traoré robbant be, és hét méterről védhetetlenül fejelt a léc alá - ezzel gyakorlatilag el is döntve a meccset.

Traoré gólját ünneplik a Fradi játékosai Fotó: Csudai Sándor - Origo

A folytatásban igazi örömfoci alakult ki a pályán, a Fradi diktálta a tempót és egymás után alakította ki a nagyobbál nagyobb helyzeteket. A 70. percben Máté Csaba cserékkel igyekezett frissíteni csapatán, Marquinhos és Zachariassen helyére Romdan, illetve Lisztes Krisztián állt be, utóbbi hatalmas ováció közepette lépett pályára.

Jól mutatja, mekkora kedvvel játszottak a hazaiak, hogy négy perccel később Traoré hátrányból lefutotta védőjét és Ben Romdan adott óriási labdát a roppant gyors Traorénak, aki lefutotta a védőjét, így került gólhelyzetbe, de még sem ő, hanem az NB I tavalyi gólkirálya,

Varga Barnabás szerezte meg a Fradi negyedik gólját, miután hét méterről nem hibázta el a ziccert, ezzel szinte biztosan eldöntve a továbbjutást.

A vendégek becsületére legyen mondva, ekkora hátránynál sem dobták be a törülközőt, hiszen Johnny Kenny révén egy bődületesen nagy kapufájuk is volt a 76. percben. Az utolsó negyedórára szinte már csak az volt a kérdés, hogy tud-e még gólt szerezni a Fradi, és mekkora előnnyel várhatja majd az egy hét múlva esedékes dublini visszavágót. Helyzete volt is még a magyar bajnoknak, de az eredmény már nem változott, így gyakorlatilag mind az eredményt, mind a mutatott játékot tekintve lemásolta a tavalyi Shamrock elleni első meccset a Fradi, és ismét nagyon magabiztosan várhatja az írek elleni párharc második mérkőzését, amire augusztus 3-án a Tallaght Stadionban kerül sor.

Eredmény, Kl-selejtező, 2. forduló, első mérkőzés:
Ferencváros - Shamrock Rovers (ír) 4-0 (2-0)
Groupama Aréna, 10735 néző, v.: Galtakcsjan Asot (örmény)
gólszerzők: Sigér (18.), Ramírez (32.), Traoré (46.), Varga (74.)