A 2008-as gazdasági világválság óta nem költöttek ennyire keveset az angol klubok átigazolásokra

Premier League Symbol premier league english covid19 soccer british 2020 sports Horizontal SYMBOL SEASON SHIRT SPORT TEAM FOOTBALL LION
Az egymást követő hatodik nyáron lépték át az angolok az 1 milliárd fontos határt
Vágólapra másolva!
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő klubok 1,1 milliárd fontot költöttek átigazolásokra a június 9-től augusztus 31-ig nyitva tartó nyári transzferidőszakban.

A Deloitte könyvvizsgáló cég kimutatása szerint egymást követő második évben fordult elő, hogy csökkent az összeg: a 2019-es 1,3 milliárd font 9 százalékkal volt kevesebb az előző évinél, míg most újabb 11 százalékkal csökkent a klubok kiadása. Hozzátették:

hasonlóra 2008 és 2010 között volt példa, akkor a gazdasági világválság, ezúttal a pandémia volt hatással a klubok átigazolási politikájára.

A cég beszámolója kiemelte, az 1,1 milliárd font 2015 óta a legkevesebb transzferösszeg, de még így is magasabb annál, amit a gazdasági szakemberek vártak, hiszen a világjárvány hatása még érződik a sportágban.

Az 1,1 milliárdból 150 millió font a záró napon cserélt gazdát,

ezzel egymást követő hatodik nyáron lépték át az angolok az 1 milliárd fontos határt.

Az egymást követő hatodik nyáron lépték át az angolok az 1 milliárd fontos határt Forrás: NurPhoto via AFP/Lorenzo Di Cola/NurPhoto/Lorenzo Di Cola

A Deloitte rámutatott, az ingyen létrejött átigazolások aránya egy éve még 20 százalék volt, most viszont már 22 százalék, szám szerint 132-ről 148-ra nőtt. Két éve 128 futballista váltott úgy, hogy a klubok között nem volt pénzmozgás.

Tavaly nyolc PL-klub nem szerződtetett ingyen futballistát, idén viszont csak négy.

Az európai topbajnokságok között a PL-t az olasz liga követi a maga 475 millió fontjával, tisztes távolságból. A vétel és eladás közötti nettó különbség a PL-ben nagyságrendekkel több (560 millió font), mint a spanyoloknál (55 millió), az olaszoknál (50 millió) vagy éppen a franciáknál (15 millió).

Tim Bridge, a Deloitte sportüzletágának igazgatója kifejtette: a világjárvány ellenére a sportágban számos nagy horderejű üzlet született, a legnagyobb mozgást generáló PL-klubok pedig tovább erősítették gazdasági pozíciójukat a hazai közegben, illetve Európában.