Vágólapra másolva!
A súlyos sérülést ugyan megúszta, de a soron következő versenyeket kihagyja Mikaela Shiffrin, az amerikaiak alpesisí-sztárja.

Minden fáj a horrorbukás után Mikaela Shiffrinnek

A 28 éves síző péntek este közösségi oldalán megkönnyebbülten arról számolt be, hogy

bár mindene fáj, a vizsgálatok alapján nincs szalagsérülése.

Az amerikaiak szövetségi edzője, Paul Kristofic hozzátette, legjobbjuk "egészen jól érzi magát", azt ugyanakkor még nem tudják, mikor versenyez majd ismét. Az azonban biztos, hogy

Shiffrin a hétvégi, cortinai viadalok után a keddi, kornplatzi óriás-műlesiklást is kihagyja.

Mikaela Shiffrin sérülése szerecsére nem annyira súlyos Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Mentőhelikoterrel kellett kórházba szállítni Mikaela Shiffrint

A 95 világkupa-viadalával abszolút csúcstartó kiválóság a pénteki cortinai lesiklóviadalon az egyik ugratónál elveszítette az egyensúlyát, bukott, és a védőhálóba csapódott.

Nem tudott rögtön saját erőből felállni, a helyszínen elsősegélyben részesítették.

Ezt követően botjára támaszkodva tett lépéseket, de a bal lábát nem terhelte, majd helikopterrel kórházba szállították.

Shiffrin jelenleg 340 ponttal vezet az összetettben, amit ha a mostani idényben is megnyer, beállítja a legendás Annemarie Moser-Pröll csúcsát: az osztrákok versenyzője 1971 és 1979 között hatszor nyerte meg a nagy kristálygömböt.