Vágólapra másolva!
Három héttel a havannai vívó-világbajnokság előtt kardozóink múlt szombaton a Nemzeti Lovardában tesztelhették, hogy hol tartanak a felkészülésben. Nos, a Józsefváros Kupa nemzetközi verseny végeredménye alapján aggodalomra nincs ok, hiszen a férfiaknál Ferjancsik Domonkos, a nőknél Csaba Edina végzett az első helyen.

A hagyományteremtő szándékkal megrendezett Józsefváros Kupán a jelen legjobbjai mellett a múlt és a jövő képviselői is összemérték a tudásukat.

A fő verseny rangját a magyar válogatott keret tagjai mellett az olaszok adták - a férfiaknál a világbajnok Tarantinóval, a nőknél az idei Európa-bajnok Biancóval -, de a mezőnyben spanyol és osztrák vívók mellett még igazán távolról, Mexikóból és Tajvanról érkezett pengeforgatók is akadtak. Ám a főszerepet a hazaiak játszották. A férfiak 49 fős mezőnyében Ferjancsik Domonkos (Vasas) bizonyult a legjobbnak, Decsi Tamás (BSE) lett a második, a harmadik helyen pedig Nemcsik Zsolt (Vasas) és Fodor Kende (Honvéd-LNX) végzett. A nők versenyét (36 induló) Csaba Edina (BSE) nyerte, megelőzve Varga Dórát (Honvéd-LNX), míg a két bronzérem az olasz Biancóhoz és Marzoccához került.

A verseny kapcsán hétfőn Csaba Edinával, a BSE csapatban vb- és Eb-ezüstérmes, egyéniben kétszeres Eb-bronzérmes vívónőjével beszélgettünk.

- Komoly verseny, vagy már csak a helyszínből kiindulva, egy könnyedebb gála volt a Józsefváros Kupa?
- Olyan gála, amit komolyan kellett venni, hiszen már nem sok idő választ el bennünket a világbajnokságtól. Itt volt a nagy ellenfélnek számító olasz válogatott, s mindkét fél kíváncsi volt arra, hogy a másik hol tart a felkészülésben. Szóval kemény, éles asszókat vívtunk. Mást ne mondjak, az elődöntőben Marzocca 12-5-re elhúzott ellenem, innen fordítottam 15-13-ra. Az elején nem nagyon jöttek be azok az akcióim, amiket elterveztem, de szerencsére tudtam váltani. Az olasz lány pedig szerencsére nem... Reggel 9-kor kezdtünk, este 7 órára lett vége, s ez a verseny tulajdonképpen két edzőtábor között lett megrendezve. A múlt héten is Tatán készültünk, hétfőn már vissza is jöttünk ide, naponta kétszer edzünk, futunk, úszunk, vagyis meglehetősen fárasztó napok közepette vagyunk.

- Mikor utaznak a vb-re, Havannába?
- Több csoportban megyünk, én október 2-án indulok.

- S a világbajnokságon mi lesz a cél?
- A minimális célom az, hogy bejussak a nyolc közé. A maximális pedig természetesen a vb-arany, hiszen egy versenyre mindenki úgy megy, hogy szeretné azt megnyerni.

Fábik Tibor