Tíz évre eladósítaná Érdet Csőzik László, a helyiekkel fizettetné meg a kampányígéreteinek költségeit

csoziklaszlo
Fotó: Balo
Vágólapra másolva!
Összesen hatszázmillió forint banki hitelt venne fel alig egy hónappal az önkormányzati választások előtt az érdi baloldali városvezetés. Csőzik Lászlóék rendkívüli ülésen döntöttek arról, hogy az önkormányzatok eladósodását korlátozó törvény kijátszásával adósítják el a várost.
Vágólapra másolva!

Közterületi fejlesztések mögé bújva próbál meg több mint félmilliárd forint hitelhez jutni Érd polgármestere: Csőzik László összesen hatszázmillió forintnyi banki hitellel fogja megterhelni az érdi városkasszát – tudta meg a Magyar Nemzet.

 A város első emberének javaslatára ugyanis a közgyűlés rendkívüli ülésen elfogadott egy határozatot, amely szerint az összeget hat különböző hitelcél megvalósítására, egyenként 100 millió forintos tételekben tervezik felvenni.

A városvezetés kommunikációja szerint az óriáshitelből különböző városfejlesztésekre költenének 100-100 millió forintokat, illetve külön százmillió forintot az ezeket érintő „tervezési feladatokra”. Józsa Csaba László, az önkormányzat pénzügyi bizottságának külső tagja szerint fel kell tenni a kérdést, hogy miért akar a választások előtt egy hónappal a polgármester ilyen jelentős összeghez jutni. 

Feltételezem, hogy nem a várost szeretné rendbe tenni néhány héttel a választás előtt, hisz ha azt akarná, nem most kezdene el kapkodni és hiteleket felvenni

– mondta a pénzügyi szakember, aki szerint Csőzik László nem véletlenül osztotta fel a különféle fejlesztésekre szánt összegeket éppen százmillió forintos egységekre.

Ezzel az a nyilvánvaló célja, hogy kijátssza a stabilitási törvény azon rendelkezését, amely kimondja, hogy az önkormányzat kizárólag a kormány előzetes hozzájárulásával vállalhat adósságot keletkeztető ügyletet százmillió forintot meghaladó összeg esetén. Egy hitel felvétele pedig nyilván „adósságot keletkeztető ügyletnek” minősül 

– mondta Józsa Csaba László, hozzátéve: a törvény ugyanakkor azt is kimondja, hogy „ugyanazon fejlesztési cél megvalósítását szolgáló fejlesztések” értékét egybe kell számítani, vagyis azokat, amelyek azonos területen vagy a projekt elemeit tekintve egymással fizikailag, szervezetileg egymáshoz kapcsolódóan valósulnak meg.

Józsa szerint – bár a város rossz anyagi helyzetére hivatkoznak az előterjesztésben – a város büdzséjében megvan az a hatszázmillió forint, ami fedezné a fejlesztések kiadásait. Ám Csőzik ezt a pénzt másra, egészen pontosan „szavazatvásárlásra” költené. 

csoziklaszlo
Csőzik László, Érd polgármestere. Fotó: Balo Forrás: Facebook/csoziklaszlo

Józsa Csaba László elmondta: 

Még az előző, 2019-es kampányban azt ígérte, hogy a lakosság által a csatornázásra önrészként nyolc év alatt befizetett, fejenként 250 ezer forint összegű hozzájárulást vissza fogja fizetni. Ezt az ígéretét azonban nem teljesítette, jogszerűen nem is teljesíthette. A választások közeledtével viszont úgy tesz, mint aki betartja a szavát, és szociális ellátás címszóval egyenlítené ki a számlát, amely miatt több milliárd forintos költségvetési hiányt fog előidézni. Mindezt hitelből, vagyis az emberek saját maguknak fizetik ezt az összeget, hiszen a törlesztés összege csökkenti az önkormányzat bevételeit, ráadásul kamatokkal terhelten.

Hozzátette:

Ennek megmagyarázásához talán már nem lesz elég egy Facebook-poszt, amiben egyébként kétségkívül igen tehetséges a polgármester úr. Érd polgármestere az elmúlt alig öt évben összesen 1,2 milliárdot költött az adófizetők pénzéből a saját népszerűsítésére, vagyis kommunikációs kiadásokra, míg például csupán évi 30 millióval támogatja mindösszesen a járóbeteg-ellátást végző intézményt.