Artizánok a Vendégszobában

Vágólapra másolva!
November 16-án, szerdán 14 órától Forgács Zsuzsa Bruriát, Gordon Agátát és Bódis Krisztát kérdezhetitek a Vendégszobában. A három Artizán szerkesztette az Éjszakai állatkert című könyvet, amely a női szexualitás első átfogó antológiája és amely a közelmúltban került a boltokba.
Vágólapra másolva!

Három művész "meghívott" másik harmincat, és megszületett egy közös műalkotás, melyben harminchárom eredeti, magával ragadó hang szól, együtt és külön-külön is.
A könyv egy meghitt, különös utazásra hív a női tapasztalat világába. Járjátok be velük együtt a magyar irodalom még felderítetlen partvidékeit, hogy kiderülhessen, milyen is nőnek lenni intim kapcsolatainkban a 3. évezredben, határon innen és túl, napnyugtától napfelkeltéig, a nadírtól a zenitig.

A könyvben 33 szerző 56 műben ír a vágyról, szenvedélyről, intimitásról, testiségről, szerelemről és erőszakról. Ezen a fedélzeten egyaránt magára ismer romantikus és lázadó, szelíden álmodó és vadul fantáziáló, szembesülni, felfedezni kívánó és biztonságra törekvő, merész, kihívó és megnyugodni akaró.

A könyv szerzői: Abody Rita, András Hanna, Bán Zsófia, Bánki Éva, Bárdos Deák Ágnes, Berniczky Éva, Bódis Kriszta, Bozai Ágota, Csinszka, Drozdik Orsolya, Erdős Virág, Fiáth Titanilla, Forgács Zsuzsa Bruria, Gordon Agáta, Harangi Andrea, Harmos Ilona, Hidas Judit, Kapecz Zsuzsa, Karafiáth Orsolya, Kiss Noémi, Korzáti Erzsébet, Kupcsik Lidi, Lángh Júlia, Nagy Kriszta Tereskova, Niran Judit, Pál Kata, Polcz Alaine, Radics Viktória, Rajsli Emese, Rapai Ágnes, Selyem Zsuzsa, Tóth Krisztina és Zsámboki Mari.

Részlet Bán Zsófia Éjszakai állatkert című novellájából:

"Nem tudom, kinek az ötlete volt éjszakai állatkertet nyitni, de nyilvánvalóan nem mindennapi elme lehet. Jóllehet ez is, mint minden zseniális gondolat, pofon egyszerű. Nem kell tudósnak, biológusnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, az állatok többsége éjszaka a legaktívabb, különösen a vadak. Míg egy nappal működő állatkertben azt tekinthetjük meg, ahogy jobbra-balra, tikkadtan heverésznek a lakók, és láthatóan egyetlen porcikájuk sem kíván megmozdulni, hacsak nem éppen etetés van, addig az éjszakai állatkertben lenyűgöző mozgalmassággal zajlik az élet, mindenki jön-megy, érintkezik, eszik, szerelmeskedik, fürdik, szomszédol - egyszóval él."