Friss híreket közölt a szlovák kormányhivatal Robert Fico állapotáról

Vágólapra másolva!
Szerda délután, egy kihelyezett kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök a szimpatizánsaival fogott kezet, amikor egy 71 éves férfi többször rálőtt egy fegyverrel, négy lövés eltalálta. A miniszterelnököt egy mentőhelikopter vitte kórházba életveszélyes sérülésekkel. Most újabb tájékoztatás érkezett az állapotáról.
Vágólapra másolva!

Robert Ficót a besztercebányai Roosevelt Kórházban kezeik, ahol már átesett egy többórás műtéten, azonban még mindig nincs túl az életveszélyen. 

Az Új Szó információi szerint a kormányfőt továbbra is az intenzív osztályon kezelik. Bővebb tájékoztatást későbbre ígért a Kormányhivatal. Egy másik helyi lap úgy tudja, hogy Robert Fico ma átesett egy CT-vizsgálaton, aminek biztatóak voltak az eredményei. Ma kitisztíthatják a sebét és bekötözik. 

Kórházba szállítják Robert Fico szlovák miniszterelnököt
Fotó: AFP

A kórház igazgatója, Miriam Lapuníkova elmondta, hogy a miniszterelnök egy újabb műtéten esett át – íjra az aktuality.sk

Elmondta, hogy az orvosok a CT-vizsgálat után döntöttek úgy, hogy újabb műtétre van szükség. 

A lőtt sebek okozta elhalt szöveteket távolították el.

 Az igazgató hozzátette, hogy Robert Fico állapota továbbra is súlyos. 

Korábban megírtuk, hogy Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter azt mondta, hogy az orvosoknak sikerült stabilizálni Robert Fico állapotát, de még nincs túl az életveszélyen. A négy lövés által okozott sérülések olyannyira szerteágazóak, hogy nagyon igénybe veszik Robert Fico szervezetét. Ha a lövések pár centivel arrébb találják a miniszterelnököt, akkor már jó eséllyel nem lenne életben. Az őt kezelő kórház igazgatója szerint a műtét öt órán át tartott, és két orvosi csapat – egy sebész és egy traumatológus orvosokból álló kollektíva – végezte.

A drámai felvétel a lövés pillanatáról itt látható.