Putyin döntött a leváltott védelmi miniszter sorsáról

Vágólapra másolva!
Szergej Sojgu volt orosz védelmi miniszter és az orosz biztonsági tanács jelenlegi főtitkára hadiipar és a technológiai szektor közötti együttműködést fogja felügyelni, azonban a folyamatot nem ő irányítja majd - számolt be róla Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Putyin elnöki rendeletének köszönhetően megváltozott az orosz hadiipar struktúrája. A hadiipar és a technológiai szektor közötti szövetségi együttműködési szolgálat már nem az orosz védelmi minisztériumhoz, hanem az orosz elnökhöz tartozik, Szergej Sojgunak pedig az átrendeződés után fontos feladata lesz, azonban nem ő fogja irányítani a szektort.

Korábban megírtuk, hogy az újraválasztását követően az orosz elnök komoly átalakításokat hajtott végre a kormányban, az orosz védelmi minisztériumban kirobbant korrupciós botrány hatására pedig ott is számos poszton változás történt. Szergej Sogju helyettesét, Timur Ivanovot, valamint a védelmi minisztérium személyzeti osztályának vezetőjét Jurij Kuznyecovot is kenőpénzek elfogadásával vádolják. Előbbi esetében akár egymilliárd rubelről is szó lehet, utóbbinál pedig a házkutatás során százmillió rubel készpénzt találtak. Sogju pedig, mint említettük, egy belső viszály következtében lett leváltva és kapta meg az orosz biztonsági tanács főtitkári pozícióját.