Fontos üzenet érkezett Pekingből - videó

Vágólapra másolva!
Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki pekingi találkozóján a világ stabilitásának tényezőjeként méltatta a két ország közötti kapcsolatot.
Vágólapra másolva!

A megbeszélésen kínai elnök ígéretet tett arra, hogy együttműködik Vlagyimir Putyinnal országaik megfiatalítása érdekében, amikor a kínai állami média szerint megkezdték pekingi tárgyalásaikat, és kijelentette, hogy Kína mindig jó partnere lesz Oroszországnak.

Putyin csütörtökön érkezett kétnapos állami látogatásra, amelynek keretében megbeszéléseket folytat majd Ukrajnáról, Ázsiáról, az energiáról és a kereskedelemről Hszivel.

Hszi Csin-ping a pekingi Nép Nagy Csarnokában folytatott eszmecserén azt mondta: a kínai-orosz viszony

 nemcsak a két ország és a két nép alapvető érdeke, hanem a békét is szolgálja. Kína kész együttműködni Oroszországgal, hogy (...) támogassa a méltányosságot és az igazságosságot a világban.

Az orosz elnök válaszában azt hangsúlyozta, hogy a mai kínai-orosz kapcsolat keményen kivívott, és mindkét félnek meg kell becsülnie és ápolnia kell - írja a Magyar Nemzet.

Ez a kapcsolat a stabilitás tényezője a nemzetközi színtéren

 - fűzte hozzá. Ez "nem opportunista és nem irányul senki ellen". 

Együtt támogatjuk az igazságosság elveit és a többpólusú valóságot tükröző, a nemzetközi jogon alapuló demokratikus világrendet

 - hangoztatta az orosz elnök.

Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök a pekingi Nagy Népi Csarnok előtt rendezett fogadási ünnepségen 2024. május 16-án - MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Bobiljov

Putyin a két politikus közös sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy Moszkva hálás Kínának, amiért megpróbálja megoldani az ukrán válságot. Közölte, tájékoztatja a kínai vezetőt az ukrajnai helyzetről.

Egyben szólt arról, hogy károsnak tart minden zárt politikai és katonai szövetséget az ázsiai-csendes-óceáni térségben, ahol az Egyesült Államok Ausztráliával és Nagy-Britanniával működik együtt az AUKUS szövetségben. 

Nincs helye zárt katonai-politikai szövetségeknek. Úgy gondoljuk, hogy nagyon káros és ellentétes hatású ilyen szövetségeket létrehozni

 - fogalmazott az orosz elnök.

Vlagyimir Putyin orosz elnököt fogadja kínai partnere, Hszi Csin-ping a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2024. május 16-án. MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Gunyejev

Később "meleg és elvtársias" találkozónak nevezte a kínai elnökkel folytatott megbeszélését, és felvázolta azokat az ágazatokat, amelyekben a két fél szorosabbra fűzi kapcsolatait, a nukleáris és energetikai együttműködéstől kezdve az élelmiszer-ellátáson át az oroszországi kínai autógyártásig.

A vezetők hivatalosan nyilatkozatot írtak alá, amelyben elmélyítik stratégiai kapcsolataikat, és Hszi azt mondta, mindkét fél egyetért abban, hogy az ukrán válság politikai rendezése a "helyes irány". 

Kína az elmúlt években megerősítette kereskedelmi és katonai kapcsolatait Oroszországgal, miközben az Egyesült Államok és szövetségesei szankciókat léptettek életbe Moszkvával szemben az ukrajnai háború miatt.