Szijjártó Péter: Egy erős RMDSZ nagyban hozzájárul a kapcsolatok fejlesztéséhez Magyarország és Románia között

KELEMEN Hunor; SZIJJÁRTÓ Péter
Fotó: Kátai Edit
Vágólapra másolva!
Minél erősebb a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselete a romániai politikában, annál jobban lehet támaszkodni a pártra a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésében - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Sepsiszentgyörgyön. A tárcavezető az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral közös sajtóértekezletén azt hangsúlyozta, hogy a két ország együttműködésében az erdélyi és a székelyföldi magyarság a legbiztosabb és legfontosabb alapot tudja adni.
Vágólapra másolva!

Nekünk, magyaroknak az érdekünk tehát, hogy minél jobb legyen a kapcsolatunk Romániával

 - húzta alá. Majd kifejtette, hogy ennek praktikus okai is vannak, például az, hogy tavaly ismét megdőlt a kétoldalú kereskedelmi forgalom csúcsa, és mára a szomszédos ország vált a magyar gazdaság harmadik legfőbb exportpiacává. Az elmúlt tíz év során több mint a duplájára tudott növekedni a kereskedelmi forgalom és a Romániába irányuló kivitel is, és ez világosan mutatja azt, hogy gazdasági szempontból is stratégiai jelentősége van a két ország együttműködésének. 

És érdekünk az, hogy ezt időről időre továbbfejlesszük. Nekünk érdekünk az, hogy Magyarország és Románia minél több ponton kapcsolódjon egymáshoz, értem ezt a szó átvitt, de szoros értelmében is

 - tette hozzá. Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarországnak is érdeke, hogy Románia minél előbb beléphessen a schengeni övezetbe, a kormány ezért az európai uniós soros elnöksége idején is meg fog adni ehhez minden támogatást. 

Ez részben gazdasági érdekünk, részben pedig a magyarországi és az Erdélyben és Székelyföldön élő magyarság közötti kapcsolattartást is jelentős mértékben meg fogja könnyíteni

 - mutatott rá. Kitért arra is, hogy Románia részleges, repülőterein keresztüli schengeni csatlakozását kihasználva, és az RMDSZ kitartó szorgalmazása nyomán, a magyar kormány és a Wizz Air együttműködésével júniustól közvetlen légi járat fogja összekötni Budapestet és Brassót. Emlékeztetett arra, hogy az idei választási szuperév lesz Romániában, amelynek során négy választást is rendeznek. 

Természetesen Magyarország részéről semmifajta beavatkozási kísérletre nem kell számítani, de azt a jogot azért fenntartjuk magunknak, hogy szurkolhassunk. És szurkolni is fogunk az RMDSZ-nek és az RMDSZ jelöltjeinek is, mégpedig azért, mert minél erősebb az RMDSZ képviselete a romániai politikai életben, annál nagyobb mértékben tudunk támaszkodni az RMDSZ-re abban, hogy Magyarország és Románia kapcsolatai még jobbak, még stratégiaibb jellegűbbek, még stabilabbak legyenek

 - közölte. A miniszter arra kérte tisztelettel a Székelyföldön, Erdélyben és egész Románia területén élő magyarokat, hogy minél nagyobb arányban vegyenek részt a romániai választási szuperév szavazásain. A miniszter végül reményét fejezte ki, hogy a kampány során minden politikai párt és minden politikai szereplő meg tudja majd őrizni a méltóságát, és nem kell a nemzeti közösségekkel, különösképpen a magyarokkal szembeni uszítással találkozni. 

Mi, magyarok a kölcsönös tiszteletre alapítjuk a külpolitikánkat, a kölcsönös tiszteletre alapítjuk más országokkal, más közösségekkel való viszonyunkat, és őszintén remélem, hogy ez a tisztelet az idei évben is kölcsönös lesz

 - fogalmazott. A miniszter kifejtette, hogy ha a többségi nemzet megadja a nemzeti közösségeknek, a kisebbségeknek a tiszteletet, akkor azzal a saját maga méltóságát is meg tudja őrizni. És hogyha a nemzeti közösségek, kisebbségek megélhetik, megőrizhetik önazonosságukat, identitásukat, akkor azzal erősítik, és nem gyengítik azt az országot, ahol élnek. Szijjártó Péter sok sikert kívánt Romániának az idei esztendőre, hangsúlyozta, hogy négy választást lebonyolítani nem kis dolog. Ezzel együtt pedig szurkolnak az RMDSZ-nek és az RMDSZ jelöltjeinek, hogy egy minél erősebb magyar képviselet a romániai politikában hozzá tudjon járulni Magyarország és Románia még jobb együttműködéséhez.

Szijjártó Péter a Klaus Iohannis román elnök NATO-főtitkári jelöltségével kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a választás eredményét ma nagyjából akkora eséllyel lehetséges megjósolni, mint a hétvégi lottósorsolás számait. Kiemelte: a magyar kormány egészen biztosan nem fogja támogatni Mark Rutte jelöltségét, miután a leköszönő holland miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy hazánkat térdre kell kényszeríteni. 

Egy ilyen, bizalomra épülő védelmi szövetségben mi olyan embert nem tudunk támogatni, aki térdre akar kényszeríteni minket

 - szögezte le. 

Ugyanakkor annak örülünk, hogy van végre egy közép-európai jelölt. A NATO-nak korábban soha nem volt Közép- Európából származó főtitkára. Most van egy közép-európai jelölt, ez jó hír. Hogy ebből majd mi jön ki, még nem tudjuk, most így állunk

 - közölte.