Halálra gázolt egy nyugdíjast egy busz a népszerű európai üdülőparadicsomban

Vágólapra másolva!
Egy 83 éves brit turistát elgázolt egy busz Lanzarote szigetén. A nőt kritikus állapotban szállították kórházba, miután elütötte a jármű a népszerű Costa Teguise üdülőhelyen, később azonban belehalt sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

A tragikus baleset szerdán nem sokkal 9 óra után történt Lanzarote szigetén. A hatóságok megerősítették, hogy a nő meghalt a sziget fővárosában, Arrecifében található kórházban. A rendőrség szóvivője elmondta:

Az első riasztás szerdán reggel 9.08-kor érkezett, amely szerint Teguise településen közlekedési baleset történt, és egy személy megsérült.

Reggel még nem volt világos, hogy a brit turista egyedül volt-e, vagy a családja és barátai is vele voltak, amikor elütötték.

Néhány szemtanú azt mondta a nyomozóknak, hogy a busz vezetője túl gyorsan ment, így következett be a baleset.

A nyomozás folyamatban van, a buszsofőrt hamarosan kihallgatják. Várhatóan a buszt is megvizsgálják, hogy kizárják az esetleges mechanikai meghibásodást - írta a Daily Mail.