31 ezer szavazókörben kezdődött meg vasárnap reggel 7-kor a voksolás, a szavazatokat este kilencig lehet leadni. A lengyel választási rendszer tisztán listás, de a mandátumokat választási körzetenként osztják ki (ebből 41 van), így nem teljesen arányos.
A legutolsó közvélemény-kutatások (október 10. és 13. között) mindegyike azt mutatja, hogy a kormányzó szuverenista Jog és Igazságosság végez az élen. A különbség azonban nagyon eltérő, a legutolsó hat kutatás (hat különböző intézettől) 2,6 és 9,6 százalékpont közé mutatja az előnyüket a Donald Tusk vezette Polgári Koalíció (KO) nevű baloldali szövetséggel szemben. Ez a PiS esetében 31-37,4 százalékot, a KO esetében 26-31,4 százalékot jelent (nincs olyan kutatás, ami szerint a KO vezetne, nem ott állnak a legmagasabban, ahol a PiS a legalacsonyabban).
Az utolsó napok tendenciája a kormánypártnak látszik kedvezni, mind a hat intézetnél nőtt az előnyük az előző kutatáshoz képest.
Ezek a számok azonban csak a belföldi szavazatokat mutatják. Marcin Palade lengyel politikai elemző szerint a várható külföldi szavazatokkal súlyozva a következő eredmény valószínű:
Valószínű, hogy egyedül egyik nagy párt sem tud kormányt alakítani, ezért sorsdöntő, hogy még kik jutna be a parlamentbe. A harmadik helyen a Harmadik Út nevű szövetség áll (10,3-13,0 százalék), őket követi a Baloldal (9,7-11,6) és a Konföderáció (8-8,7 százalék).
Elemzők szerint amennyiben a PiS nem szerzi meg a többséget, akkor a jobboldali Konföderációval alakíthat koalíciót. Marcin Palade szerint a mandátumszámok a legvalószínűbben így alakulnak:
Ebben az esetben a PiS a Konföderációval tudna koalíciót alkotni, 237 képviselővel a 460 tagú Szejmben.
A KO és potenciális szövetségesei (Harmadik Út és Baloldal) 222 helyet szereznének.
Ugyanakkor bonyolítja a helyzetet, hogy sem az nem egyértelmű, hogy a Konföderáció belépne egy jobboldali koalícióba, sem az, hogy a Harmadik Út egy baloldaliba - írja a Magyar Nemzet.
Pawel Lisiecki, a PiS fővárosi listájának harmadik helyezettje azt mondta a lapnak, hogy a kampány külföldi beavatkozástól sem volt mentes. Augusztusban Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője például arról beszélt, hogy a lengyel kormánypárt jogállamellenes és le kell győzni. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök emiatt nyilvános vitára hívta a német politikust, erre azonban nem került sor.
Lisiecki elmondta,
Németország már évek óta próbál beavatkozni a lengyel politikába,
aláásva ezzel a PiS legitimációját, azonban eddig nem jártak sikerrel.
Kövesse élőben a lengyel választásokat!
Kövesse vasárnap 19 órától a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján a lengyel választások eredményeit élőben! Az élő bejelentkezések során percről percre, több helyszínről is tájékoztatnak a legfrissebb hírekről. Mindemellett a Mathias Corvinus Collegium szervezésében kerekasztalbeszélgetéssel készül Tóth Bálint, Szalai Zoltán, Szánthó Miklós, Magyar Levente és Janusz Bańczerowski. A stúdióban Mráz Ágoston Sámuel és Kiszelly Zoltán, de elemzi az eseményeket többek között Kiss Rajmund, Demkó Attila és Somkuti Bálint is, akik az MCC-ből csatlakoznak majd be. A Mandiner élőben kapcsolja Lengyelországot is.Kövesse a Mandiner Facebook-oldalát vagy YouTube-csatornáját!