Villámcsapás ölt meg egy brit SUP-ozót Rodoszon

Strandolás közben, egy SUP deszkán sodródva tűnt el egy 10 éves kislány a Balatonon
Vágólapra másolva!
Villámcsapás végzett egy SUP-ozó férfival Rodoszon - jelentette hétfő este a helyi sajtó.
Vágólapra másolva!

A brit The Guardian című lap beszámolója szerint a férfi 26 éves volt és brit állampolgár, de további részleteket nem közöltek, mert az ügyben vizsgálat indult.

A férfi Aja Agati strandján, a vízben SUP-ozott, barátnője pedig a partról felvételt készített róla. A Rodiaki című görög lap szerint a villám kora délután csapott le a vízbe, nem messze a brit férfitól, aki sérülten a tengerbe esett. A Rodiaki úgy tudja,

egy helyi csapatban játszó brazil futballista húzta a partra az öntudatlan áldozatot, akit kórházba vittek, de már nem tudtak rajta segíteni.

A brit külügyminisztérium tudatta, hogy kapcsolatban állnak a helyi hatóságokkal, és segítséget nyújtanak a szerencsétlenül járt férfi családjának.

Címlapi képünk illusztráció!