Halált, nyomort és temérdek szenvedést okoz az orosz-ukrán háború

Vágólapra másolva!
A németek többsége elutasítja, hogy Németország vadászgépeket küldjön Ukrajnának a háborúba, ez derült ki egy friss közvélemény-kutatásból. Miután Ukrajna ígéretet kapott nyugati országoktól Leopard típusú harckocsik szállítására, egy újabb kéréssel fordult támogatóihoz, és nyugati gyártású vadászbombázókat kért, hogy a levegőben is hatékony lehessen az ukrán haderő. Közben folyamatosan nő az áldozatok száma, újabb és újabb tömegsírokról kerülnek elő felvételek, folyamatosak a temetések, a temetők tele vannak új sírokkal – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség arra a közvélemény-kutatásra hivatkozva, amit az ARD német köztelevízió készített a Morgenmagazin számára.
Vágólapra másolva!

A németek többsége nem támogatja az Ukrajnának szánt vadászrepülőgép-szállításokat.

A válaszadók 64 százaléka volt a szállítás ellen, 23 százaléka volt mellette és 13 százalékuk volt bizonytalan.

A pártpreferenciákat tekintve

a jobboldali AfD szavazói (86 százalék) és a Baloldali Párt (Die Linke) támogatói (81 százalék) ellenezték az ilyen haditechnikai eszközök szállítását, de a Zöldek és az FDP szavazói is túlnyomórészt elutasítóan viszonyultak a kérdéshez.

A kérdés az után merült fel, hogy miután Ukrajna ígéretet kapott több nyugati országtól is Leopard típusú harckocsik szállítására, újabb kéréssel fordult hozzájuk:

nyugati gyártmányú vadászbombázókat szeretnének kapni, hogy a levegőben is megerősítsék csapataikat.

Az elmúlt hónapokban azt lehetett látni egyébként, hogy soha nem tapasztalt szinten vetnek be drónokat a háborúban mindkét fél részéről, amelyek nagy pontossággal óriási pusztítást tudnak okozni.

A drónok bevetése azért lendült fel, mert ezek az eszközök viszonylag olcsók, jól irányíthatóak, és a használatuk nem kockáztatja annyi katona életét. Ugyanakkor hatékonyak, és a karbantartásuk is viszonylag könnyű, és mind emberi - mind jármű - vagy épület célpontok esetén használható.

Arról nincs pontos adat, hogy a dróntámadások eddig hány halálos áldozattal jártak, az azonban bizonyos, hogy már civilek is áldozatul estek, és rengeteg katona is meghalt ilyen támadásokban.

Az ukrajnai háborúban napról napra több a halott, az elesett katonáknak sokszor kénytelenek tömegsírokat ásni bajtársaik.

Sokszor civilek is jelöletlen tömegsírba kerülnek.

Sokan tehát soha nem tudják meg, hova lettek eltemetve szeretteik, rokonaik, hol fekszenek jelöletlen sírokban.

Sokan hónapok óta nem hallottak a fronton szolgáló családtagjaikról, de rengetegen vannak azok is, akik már eltemették rokonaikat.

Az ukrán temetőkben rengeteg az új sír,

egymást érik a temetések.

Tavaly arról is beszámoltak, hogy olyan

sok a halott, hogy nincs idő rendes temetést tartani mindenkinek,

ezért a halottaskocsik felsorakoznak a temetőben, egyenként nyitják ki az ajtókat, és a pap furgonról furgonra járva áldja meg a halottakat

A közösségi médiában

sokan videókkal emlékeznek meg a háborúban meghalt szeretteikről.

Megosztanak képeket, videókat a temetésről – és a közös emlékekről, így próbálják feldolgozni a veszteséget.