A lengyelek úgy érzik, hogy Brüsszel zsarolja őket az uniós forrásokkal

euro, érme, pénzérme, pénz, kéteurós, illusztráció,
Illustration picture shows coin of 2 euros during the presentation of a commemorative coin of 2 euro to celebrate the 200th anniversary of UGent university, Thursday 28 September 2017, at the Royal Mint in Brussels. BELGA PHOTO NICOLAS MAETERLINCK
Vágólapra másolva!
Nem lehet, hogy egy brüsszeli bürokrata megszabja a lengyel miniszterelnöknek és minisztereknek, hogy milyen törvényeket fogadjanak el – mondta a mezőgazdasági tárca miniszterhelyettese, aki szerint az Európai Unió egy föderalista tervet szeretne megvalósítani, amelyben nincsenek független államok, a törvényekről, adókról és beruházásokról szóló döntéseket pedig Brüsszelben hozzák meg - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Magyarországhoz hasonlóan Lengyelország sem kapta még meg a lengyeleknek járó uniós pénzeket, az Európai Bizottság lényegében a források kifizetésével zsarolja a jobboldali kormányt, így akarja átvenni az irányítást az ország felett. Többek között erre utalt egy interjúban Janusz Kowalski, a lengyel mezőgazdasági miniszter helyettese.

A lengyel politikusok szerint is zsarol Brüsszel a források visszatartásával Forrás: Belga via AFP/Nicolas Maeterlinck

Mint mondta az Európai Bizottság egy olyan szerv, amelyet az adófizetők pénzéből fizetnek, és a tagállamok érdekeivel összhangban lévő célokat kellene követnie.

– jelentette ki Kowalski, aki megjegyezte hogy

A miniszterhelyettes egy egyszerű példán keresztül mutatta be a helyzetet, amelyben most Lengyelország van.

– tette fel a kérdést.

A politikus úgy véli, hogy az Európai Unió egy föderalista tervet szeretne megvalósítani, amelyben nincsenek független államok, a törvényekről, adókról és beruházásokról szóló döntéseket pedig Brüsszelben hozzák meg.

Ezért ma Lengyelországnak fordítania kellene a kockán, megvétózni mindent és semmiképpen sem szabad beleegyezni semmilyen új adóba, mindenekelőtt pedig meg kell szabadulni ezektől az úgynevezett mérföldkövektől, ami egy teljesen alkotmányellenes eljárás – hangsúlyozta Janusz Kowalski.

– fűzte hozzá. A miniszterhelyettes azt is elmondta, hogy nem tud elképzelni olyan forgatókönyvet, amelyben a Jog és Igazságosság kormányzópárt beleegyezik abba, hogy megfosszák Lengyelországot szuverenitásától, de facto függetlenségétől. Meggyőződése, hogy a Jog és Igazságosság támogatni fogja koalíciós patnerét a Szolidáris Lengyelországot (SP), és határozottan nemet mond a föderális Európai Unióra" – tette hozzá.