Az izraeli hadsereg agyonlőtt két palesztint

Izrael
Hebron, 2019. november 13. Izraeli katonák hanggránátot hajítanak palesztin tüntetők felé a ciszjordániai Hebronban 2019. november 13-án, miután két nappal korábban izraeli katonák lelőttek egy 22 éves palesztin tüntetőt, Omar Badavit egy tüntetésen. Az izraeli hadsereg szóvivője szerint eddig Gázából mintegy kétszázötven rakétával támadták Izrael területét, miután előző nap az izraeli hadsereg és a Sin Bet belbiztonsági szervezet közös akcióban megölte az Iszlám Dzsihád egyik gázai vezetőjét, Bahá Abu al-Atát. MTI/EPA
Vágólapra másolva!
Az izraeli hadsereg agyonlőtt hétfő hajnalban két palesztint, akik Izrael szerint gázolásos merényletet próbáltak elkövetni járművükkel - jelentette a Haarec című újság honlapja hétfőn.
Vágólapra másolva!

A hadsereg szerint az agyonlőtt palesztinok, Baszel Baszvosz és Haled Anver autójukkal megpróbálták elgázolni a gyanúsítottak letartóztatása céljából ott tartózkodó katonákat a Jeruzsálemtől és Rámalláhtól északra, Ciszjordániában található Dzsalazon menekülttáborban.

A palesztinok szerint viszont egy másik emberrel együtt dolgozni indultak, amikor az izraeli katonák több tucatszor rájuk lőttek.

A palesztinok szerint megsebesült egy harmadik, Bir Zeitban élő palesztin férfi is.

A Ciszjordániát kormányzó Fatah párt Rámalláh és al-Bira körzetében általános sztrájkot és gyásznapot hirdetett haláluk miatt, a lakosok pedig tiltakozásul gumiabroncsokat égettek a menekülttábor bejáratánál, és utakat zártak el a térségben.

Előzőleg vasárnap este a hadsereg közleménye szerint egy izraeli katona könnyebben megsebesült lövéses merényletben Nablusz közelében.

Az izraeli hadsereg agyonlőtt hétfő hajnalban két palesztint, akik Izrael szerint gázolásos merényletet próbáltak elkövetni járművükkel. A kép illusztráció! Forrás: MTI/EPA/Abed Al-Haslamun

Az Oroszlánbarlang nevű, Nablusz körüli, különböző palesztin szervezetek fiatal tagjaiból álló szervezet vállalta a felelősséget a lövöldözésért. A katonák tűzzel válaszoltak, majd keresni kezdték a lövések elkövetőit.

A lövéseket a környéken tartózkodó tüntető civilek, valamint az őket védő katonák ellen hajtották végre.

A civilek azért tiltakoztak, mert vasárnap reggel Alon More telepesfalu közelében palesztin fegyveresek lövéseket adtak le az úton elhaladó járművekre, s könnyebben megsebesült egy 40 éves taxisofőr.

Az izraeli hadsereg a robbanásveszélyes ciszjordániai helyzet, a mindennapossá vált merényletek miatt úgy döntött, hogy megerősíti jelenlétét különösen Ciszjordánia északi részén a közelgő őszi zsidó ünnepekre,

a kedd délután kezdődő jom kipur és az utána következő sátoros ünnep, a szukkot idejére.
Izrael éjszakánként terrortevékenységgel gyanúsított körözött palesztinok letartóztatására razziákat hajt végre Ciszjordániában az utóbbi hónapokban, miután tavasszal terrorhullám kezdődött, mely 19 izraeli életét oltotta ki.

Az izraeli hadsereg az 1967-es hatnapos háborúban foglalta el Jordániától Ciszjordániát, ahol azóta mintegy félmillió izraeli telepedett le körülbelül 130 településen azon a földön, amely az önálló palesztin állam jelentős részét jelentené a palesztin-izraeli viszályt rendező "kétállami megoldás" alapján.