Meghalt Zágráb polgármestere

Milan Bandic polgármester Zágráb
2884127 06/30/2016 Zagreb Mayor Milan Bandic at the Moscow Urban Forum. Evgeny Biyatov/Sputnik (Photo by Evgeny Biyatov / Sputnik / Sputnik via AFP)
Vágólapra másolva!
Életének 66. évében, tragikus hirtelenséggel meghalt Milan Bandic, Zágráb polgármestere, aki három rövid megszakítással húsz éven át vezette a 800 ezer lakosú horvát fővárost - közölte a helyi média vasárnap.
Vágólapra másolva!

Karrierjét számos botrány és korrupciós ügy kísérte, de mindeddig nem vonták felelősségre.

Az államfői választáson is indult

Bandicot először 2000-ben választották meg polgármesternek. Két évvel később részegen balesetet okozott, majd megpróbálta lefizetni a rendőrt, amiért le kellett mondania. A politikust 2005-ben ismét megválasztották a város élére.

Bandicot 2000-ben választották meg először polgármesternek, de két évvel később le kellett mondania Forrás: Sputnik via AFP/Evgeny Biyatov

Később, 2009-ben számos botránnyal a háta mögött és több mint kétszáz büntető feljelentés mellett indult az államfői választásokon.

A polgármester egy ideig tagja volt a Szociáldemokrata Pártnak (SDP),

kilépése után független jelöltként indult a választásokon, majd 2015-ben létrehozta saját pártját, a Milan Bandic 365 - Munka és Szolidaritás nevű pártot.

Május 16-án lesz önkormányzati választás

Bandicot először 2014 októberében vette őrizetbe a korrupcióellenes hivatal, egy hónapot töltött vizsgálati fogságban, majd óvadék fejében szabadlábon távozhatott. A vizsgálat eredményeként az ügyészség megalapozottnak látta a gyanút, ezért 2015-ben a vádemelés mellett döntött. Abban az évben ismét vizsgálati fogságba helyezték Bandicot, mert az ügyészség szerint

megpróbálta befolyásolni a tanúkat.

A polgármester ellen más ügyekben is folyt eljárás, azzal is vádolták, hogy a 2009-es horvátországi elnökválasztás során nem átláthatóan költötte el a kampánypénzeket.

Bandic utolsó, hatodik mandátuma sem volt botránymentes. A sajtó számos korrupciós üggyel hozta ismét összefüggésbe, de ezekkel kapcsolatban eljárás nem indult ellene.

Horvátországban május 16-án tartanak önkormányzati választásokat, eddig 12 jelölt jelezte indulási szándékát, köztük az SDP és a kormányzó Horvát Demokrata Párt (HDZ) jelöltje. A horvát sajtó szerint nagy eséllyel egyik sem tudta volna "letaszítani trónjáról" Milan Bandicot.