Fegyveresek mészároltak le több mint húsz nigériai katonát

Vágólapra másolva!
Fegyveresek megöltek 23 nigériai katonát a nyugat-afrikai ország északnyugati részén. Az érintett térségben az elmúlt években megszaporodtak a hasonló támadások, melyek elkövetőit a kormány következetesen banditáknak nevezi.
Vágólapra másolva!

A meggyilkolt katonák egy erdős területen hatoltak át Katsina államban, amikor rájuk rontottak. Több egyenruhás eltűnt.

Gambo Isah, a helyi rendőrség szóvivője arról is tájékoztatást adott, hogy

Katsinában előző nap öt gyereket megölt, hatot pedig megsebesített egy bomba.

Ezek a "banditák" egyelőre nem ideológiai alapon gyilkolnak, hanem alapvetően a haszonszerzés vezérli őket. Lábasjószágot hajtanak el, és váltságdíj reményében embereket rabolnak el. Szakértők mindazonáltal arra figyelmeztetnek, hogy szövetséget köthetnek a térségben aktív dzsihadista szervezetekkel.

A hadsereg rendszeresen hajt végre rajtaütéseket a fegyveres bűnszervezetek felszámolása érdekében,

de miután ehhez nincsenek elegen, a helyiek sokszor önszerveződő polgári védelmi csoportokat alakítanak, hogy megvédjék magukat, és gyakran ezek a szervezetek is követnek el brutális bűncselekményeket.