Kubai orvosokat engedtek szabadon iszlamisták Szomáliában

Vágólapra másolva!
Az al-Shabaab szomáliai iszlamista terrorszervezet szabadon engedett két kubai orvost Szomáliában, akiket a szomszédos Kenyában hurcoltak el másfél évvel korábban - közölték szomáliai tisztségviselők szerdán. Az értesülést azonban cáfolta egy kubai illetékes.
Vágólapra másolva!

Egy neve elhallgatását kérő magas rangú szomáliai hírszerzési tisztségviselő az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az orvosok szabadon engedését a hétvégén sikerült elérni a túszejtőkkel folytatott több hónapnyi tárgyalást követően. Egyéb részletet nem tárt fel.

Az AP saját forrásaiból úgy értesült, hogy a szomáliai hírszerzés a kubai kormány kérésére tárgyalt az orvosok szabadon engedéséről, miután néhány hónapja a terroristák egy videót tettek közzé a túszaikról.

Juan António Fernández Palacios kubai külügyi tisztségviselő ugyanakkor cáfolta az Assel Herrera Correa és Landy Rodriguez Hernández elengedéséről szóló értesüléseket. Hozzátette, hogy Kuba

Egyelőre nem tudni a két kubai állampolgár hollétéről.

Az iszlamista szélsőségesek a két orvost 2019 áprilisában a kenyai Mandera megyében rabolták el amikor éppen munkába tartottak. A fegyveresek megölték a védelmükre kirendelt testőrség egyik tagját. Az ortopéd sebész és az általános orvos 2018 óta dolgozott Kenyában.

Az al-Shabaab megtorlást hirdetett Kenya ellen, amiért csapatokat küldött a szélsőségesek elleni harcra a szomszédos Szomáliába.