Cihanouszkaja: Az ellenzéki tüntetések sohasem irányultak Oroszország ellen

LUKASENKA, Aljakszandr; CIHANOUSZKAJA, Szvjatlana
Minszk, 2020. augusztus 10. Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt újságíróknak nyilatkozik Minszkben 2020. augusztus 10-én. Cihanouszkaja bejelentette: nem ismeri el az előző napi elnökválasztás hivatalos előzetes eredményeit, amelyek szerint a 26 éve hivatalban lévő Aljakszandr Lukasenka győzött. A választási bizottság tájékoztatása alapján Lukasenka 80,23 százalékot, míg Cihanouszkaja 9,9 százalékot szerzett. A részvételi arány 84 százalékos volt. A maradék három jelölt kevesebb mint 2 százalékot kapott. MTI/EPA/Taccjana Zenkovics
Vágólapra másolva!
A fehéroroszországi tüntetések sohasem irányultak Oroszország ellen - jelentette ki szerdán Vilniusban Szvjatlana Cihanouszkaja volt fehérorosz ellenzéki elnökjelölt.
Vágólapra másolva!

Cihanouszkaja a Telegram-csatornáján tette közzé kifejezetten Oroszországnak szánt ötperces üzenetét.

Baráti viszonyra törekednek

A tüntetéssorozat egyetlen szakaszában sem volt Oroszország elleni harc, és meggyőződésem, hogy soha nem is lesz az – szögezte le Cihanouszkaja.

Szvjatlana Cihanouszkaja a Telegram-csatornáján tette közzé kifejezetten Oroszországnak szánt ötperces üzenetét Forrás: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

Felhívta Moszkvát, hogy ne higgyen és ne engedjen a propagandát sulykoló sajtóbeszámolóknak és politikusoknak, akik árthatnak az orosz és fehérorosz nép kapcsolatának.

- írta.

A fehéroroszok a legbarátibb viszonyra törekszenek minden szomszéddal, hazájuk szuverenitásának megőrzése mellett – üzente az ellenzéki vezető, és elismerését fejezte ki azoknak az oroszoknak, akik támogatják a fehérorosz nép harcát a szabadságért.

Egyenként távolítják el az ellenzéki vezetőket

Fehéroroszországban augusztus 9-én tartottak elnökválasztást, és Lukasenka a hivatalos eredmények szerint a voksok mintegy 80 százalékát szerezte meg, hatodszor is megnyerve az elnökválasztást. A második helyre befutó Szvjatlana Cihanouszkaja azonban saját magát tartja győztesnek, bár a hivatalos adatok szerint csak a szavazatok 10,12 százalékát kapta.

Az elnökválasztás óta folyamatosak a tiltakozások, a tüntetők Lukasenka távozását követelik.

A hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek elfojtani a tüntetéseket. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.

Cihanouszkaját közvetlenül a választás után arra kényszerítették, hogy Litvániába távozzon,

és azóta ott tartózkodik.

A hatalom a jelek szerint most egyenként távolítja el az országból az ellenzék által alakított Koordinációs Tanács tagjait. Szombat hajnal óta a Tanács három tagját fogták el és toloncolták ki Lengyelországba vagy Ukrajnába. A szintén ellenzéki Marija Kalesznyikavát is Ukrajnába akarták kizsuppolni kedd hajnalban, de ő szembeszegült, a határátkelőnél összetépte az útlevelét, ezért őrizetbe vették.

Szerdán egy újabb fehérorosz ellenzéki vezető, Makszim Znak elhurcolásáról számolt be Viktar Babarika volt ellenzéki elnökjelölt stábja.