Ki kellett tiltani az emukat egy ausztrál pubból

emu, Ausztrália, Yaraka , bár, hotel, The Yaraka Hotel
Kitiltották az emukat a bárból
Vágólapra másolva!
Ki kellett tiltani az emukat a helyi pubból egy ausztrál településen a viselkedésük miatt. A két madár eddig is Yarakában élt, de a múlt héten rájöttek, hogy be tudnak jutni a város egyetlen szállodájának bárjába.
Vágólapra másolva!

Kitiltották az emukat egy ausztrál pubból, mert "rosszul viselkedtek" - írja az AP. A Queensland állam tengerparttól távol eső részén lévő, mindössze 18 állandó lakossal rendelkező Yaraka település egyik polgára még 2018-ban mentett meg néhány tojást egy elhagyott fészekből. Az emuk azóta kikeltek, és

a madarak többsége visszatért a vadonba, Carol és Kevin kivételével.

Úgy tűnik Yaraka lakói eddig gond nélkül együtt tudtak élni a két madárral, múlt héten azonban drámai fordulat következett be: Carol és Kevin rájött, hogy képesek felmenni a Yaraka Hotel lécspőjén az ott található bárba, ez pedig a tulajdonos számára elfogadhatatlan.

Ellopják a vendégek ételeit

Chris Gimblett úgy oldotta meg a problémát, hogy kifeszített egy kötelet a lépcső tetején, amin a madarak - egyelőre - nem tudnak átjutni. A kötélen lévő tábla pedig figyelmezteti a vendégeket, hogy helyezzék vissza a kordont, mert

Gimblett arra panaszkodott a lapnak, hogy a termetes madarak komoly káoszt tudnak okozni az épület belsejében.

– Ha megriadnak, akkor elkezdenek előre szaladni, miközben hátrafelé néznek, így pedig mindent összetörnek – mondta a tulajdonos. Emellett azonban egy másik gond is van az emukkal:

ellopják a vendégek ételeit a tányérjukról.

– A pub így most zárlat alatt van, de legalább nem a koronavírus, hanem az emuk miatt – összegezte a helyzetet Chris Gimblett.