Az erdélyi magyarság sorsa nem érdekli az Európai Bizottságot

Március 15-i ünnepségek, Orbán lengyeljei vonulnak, Melocco Miklós szobrász, Lomnici Zoltán
Vágólapra másolva!
Az őshonos magyar kisebbség jogait nem tartják tiszteletben, és az erdélyi magyarság sorsa nem érdekli az Európai Bizottságot és a parlamentet - írta idősebb Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a Fejér László Ödön RMDSZ-es szenátorral közösen jegyzett cikkében az Erdély.ma honlapon.
Vágólapra másolva!

A pénteki keltezésű - Az Európai Unió tehetetlensége miatt szintet lépett Romániában a magyarellenesség címmel megjelent - írásban az áll, Klaus Iohannis román államfő magyarellenes kirohanásai mozgósították a román politikai pártokat és a román nacionalista mozgalmakat, és

aki nem hajlandó részt venni a jogsértő hangulatkeltésben, azt hazaárulónak kiáltják ki.

Lomnici Zoltán (középen) szerint Iohannis kirohanásai mozgósították a román politikai pártoka és a nacionalista mozgalmakat Fotó: Hajdú D. András [origo]

A magyar nemzeti kisebbség érdekeit védő csekély számú jogszabály hátrányos tartalmú módosítását szorgalmazzák, és nem tudni, hogy ez a folyamat mikor ér véget.

Cinkos közömbösség az unió vezető szerveitől

A magyar Országgyűlés nemzeti összetartozást szolgáló határozatára válaszul a román Szociáldemokrata Párt kezdeményezésére elfogadták azt a törvényt, amely évről évre lehetővé teszi az igazságtalan trianoni paktum megünneplését, a magyarság provokálását - olvasható a cikkben.

– Meggyőződésünk, hogy az Európai Unióban, amely jogközösség, nem fordulhatna elő olyan eset, hogy az egyik tagállam államfője az ország őshonos kisebbsége ellen uszít, és az emberi és kisebbségi jogokat súlyosan sértő politikai cselekedeteket az unió vezető szervei cinkos közömbösséggel szemlélik, és nem tesznek semmit a káros folyamatok megállítása érdekében.

– írta idősebb Lomnici Zoltán és Fejér László Ödön.