Házakra omlott egy szeméthegy, sokan meghaltak

Vágólapra másolva!
Péntek este történt a baleset Colombótól nem messze, egy szeméttelep mellett. Egy erős széllökés miatt dől meg egy túl magasra épített szeméthegy, és eltemetett 150 házat.
Vágólapra másolva!

Eddig 29 holttest került elő, 11 sérültet kórházba vittek, de attól félnek, hogy a halottak száma elemkedni fog, mert a hatóságok még 30 embert keresnek.

A kutatók munkáját nehezíti, hogy a hulladék és a sár helyenként 8 méter magasan borítja be a házakat.

Többször tiltakoztak már a szemétveszély miatt

A szeméttelepre évek óta hordják a Sír Lanka legnagyobb városának, Colombónak a hulladékát, amiben sok az építkezési törmelék az egyre több épületfelújítás miatt. A szeméttelep idővel egyre nagyobb lett, és egyre nagyobb veszélyt jelentett a körülötte élőkre. Az itt lakók többször tiltakoztak is a veszély miatt.

Ahogy az AP amerikai hírügynökségnek egy riksasofőr azt mondta,

A férfi házát szerencsésen elkerülte a szemétlavina, de több szomszédja meghalt a szerencsétlenségben.