Orbán Viktort a legnagyobb lengyel szövetségese sem fogadta

Lengyelország, Jaroslaw Kaczynski
Jaroslaw Kaczynskinek nem sok esélye van arra, hogy miniszterelnök legyen
Vágólapra másolva!
Fájó visszautasítással szembesült Orbán Viktor miniszterelnök Varsóban, ahol nemcsak a lengyel kormányfővel, de a volt miniszterelnökkel is találkozni szeretett volna. Jarosław Kaczyński nem volt hajlandó fogadni a magyar kormányfőt.
Vágólapra másolva!

Az Origo úgy tudja, hogy maga Orbán Viktor kezdeményezte a találkozót Jarosław Kaczyński volt lengyel kormányfővel, aki ezt a Putyin-látogatásra hivatkozva utasította vissza.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda közleménye

A sajtóban megjelent híresztelések kapcsán fontos leszögezni, hogy sem a Miniszterelnökség, sem Orbán Viktor miniszterelnök nem tervezett és nem is kezdeményezett a mai napra találkozót Jaroslaw Kaczynski pártelnökkel Varsóban. (Havasi Bertalan)

A magyar fél kérésének visszautasítását Jarosław Kaczyński politikai szövetségese, Mariusz Błaszczak, először a wPolityce.pl hírportálnak adott nyilatkozatában erősítette meg. A hírt a politikus a lengyel hírügynökség, a PAP kérdésére is megismételte, és ezt már az összes tekintélyes lengyel sajtóorgánum le is közölte. Megjelent a közlemény a PiS honlapján is.

Jarosław Kaczyński számára - taglalta később Mariusz Błaszczak, a PiS parlamenti csoportjának vezetője a Szejmben, a lengyel országgyűlés alsóházában.

Nem lett volna értelme

Błaszczak még azt is elárulta a sajtónak, hogy a megkeresés valóban nem "a mai napon", vagyis csütörtökön, hanem még szerdán érkezett hozzájuk. A felvetést pedig azzal söpörték le az asztalról, hogy "a kialakult politikai helyzetben nincs semmi értelme egy ilyen találkozónak".

A legnagyobb fiaskó

Egy Origónak nyilatkozó közismert lengyel újságíró, Jacek Karnowski szerint valójában ez a diplomáciai elutasítás volt a varsói út legnagyobb fiaskója, mert Lengyelországban nem a jelenlegi miniszterelnököt, Ewa Kopaczot, hanem a volt miniszterelnököt tekintik Orbán Viktor természetes politikai szövetségesének. Az eseményeket a szociológus publicista úgy értékeli, hogy gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy a PiS, Jarosław Kaczyński vagy a magyar kormány pontosan emlékszik-e a találkozó kezdeményezését illetően, mert az üzenet egyértelmű: Kaczyński nem kíván találkozni egykori szoros szövetségesével.

A konzervatív Jog és Igazságosság Párt (PiS) elnöke négy évvel ezelőtt még „Budapestet akart csinálni Varsóból", és azt mondta, Orbán Viktor politikáját példaértékűnek tekinti.

Jarosław Kaczyński menetel Forrás: AFP/Wojtek Radwanski

A budapesti békemenetekre is a volt miniszterelnök hívei, és pártjának tagjai jöttek Budapestre, hogy kifejezzék szolidaritásukat a magyar kormánnyal. Mára úgy tűnik, hogy Orbán Viktor oroszbarátnak tartott politikája éket vert a kétoldalú viszonyba, és a Putyin-látogatás egyáltalán nem tett jót a lengyel–magyar barátságnak.

A lengyel miniszterelnök is bírált

Mint arról az Origo is beszámolt, Orbán Viktor találkozott Ewa Kopacz lengyel kormányfővel, akinek azt mondta, hogy „Magyarország továbbra is eltökélt a lengyel–magyar barátság mellett, a magyar és a lengyel mindig is szabadságszerető népként tekintett egymásra. Lengyelország mindig is speciális helyet foglal majd el a szívünkben". Ewa Kopacz sajtóértesülések szerint bírálta ugyan Orbán Viktort, de messze nem annyira, mint ahogy azt a politikai ellenzéke elvárta volna.

Ewa Kopacz lengyel kormányfő üdvözölte, de bírálta is Orbán Viktort Forrás: MTI/PAP/Rafal Guz

A lengyel miniszterelnök is megkapta a magáét

Mariusz Błaszczak, a PiS parlamenti csoportjának vezetője a wPolityce.pl számára adott interjúban elmondta, hogy pártjának igen negatív véleménye van a magyar kormány Putyinnal kapcsolatos politikájáról. Szerinte Magyarország aláaknázza az európai szolidaritást.

A politikus szerint Ewa Kopacz alapvető hibát követett el, amikor fogadta a magyar miniszterelnököt. Az interjúban Mariusz Błaszczak azt mondta, hogy "a lengyel kormányfőnek is követnie kellett volna Jarosław Kaczyński példáját, aki visszautasította Orbánt".

A lengyel kormány eskütétele Forrás: MTI/EPA/Radek Pietruszka

Nemcsak a politikai elit fogalmazott meg éles hangvételű kritikát, hanem az Orbán Viktorról szóló, nemrégiben megjelent könyv közismert szerzője, Igor Janke is. A közíró szerint a magyar miniszterelnök a legintelligensebb politikus, akivel valaha találkozott, éppen ezért

„Ha azt hiszi, hogy képes irányítani a Nyugat és Kelet közötti nagy játszmát, akkor nagyon téved" – fűzte hozzá a szerző.

Orbán nimbusza töretlen

Az Origónak a wPolityce.pl főszerkesztője, Jacek Karnowski azt mondta, hogy Orbán Viktor

Varsóban. „A probléma a Putyinhoz fűződő kapcsolatával van. Ez az, amit a Jog és Igazságosság Párt hívei nem tudnak megemészteni, mint ahogy azt sem értik, hogy Orbán Viktor miért nem fogalmazott meg egyértelmű kritikát az Ukrajnát ért erőszak miatt" – mondta el kérdésünkre a közismert lengyel újságíró.