Kivégezhetik az ausztrál drogcsempészeket

Vágólapra másolva!
Ausztráliában óriási felháborodást váltott ki, hogy Bali szigetén az ausztrál rendőrség tippje alapján vettek őrizetbe az indonéz hatóságok kilenc ausztrál állampolgárt drogcsempészés vádjával. Mivel az indonéz törvények értelmében ezért mind a kilenc fiatalra halálbüntetés vár, az emberjogi szervezetek most azzal vádolják az ausztrál bűnüldöző hatóságokat, hogy az indonéz szervek informálásával "halálba küldték" az állampolgáraikat.
Vágólapra másolva!

Emberjogi és egyéb civil szervezetek óriási felháborodását váltotta ki az a hír, hogy az ausztrál rendőrség információi alapján tartóztattak le kilenc ausztrál állampolgárt az indonéz hatóságok Bali szigetén. A csapat nyolc férfi és egy női tagját a népszerű üdülőhely fővárosának, Dempasarnak a repülőterén, a Sydney felé tartó repülőgépre történő felszálláskor tartóztatták le az indonéz bűnüldöző szervek. A csoport tagjainál a testükre erősített csomagokban összesen mintegy tizenegy kilogramm tiszta heroint találtak, amiért az indonéz törvények szerint halálbüntetés jár, amit Indonéziában golyóval hajtanak végre - írta a Guardian.

Emberjogi szervezetek szerint az ausztrál hatóságok eljárása cinikus lépés volt, mivel meg kellett volna várniuk, hogy a csoport földet érjen Sydneyben, és ausztrál földön indítani ellenük eljárást, ahol nem végzik ki őket.

Az Ausztrál Szövetségi Rendőrség (AFP) tájékoztatása szerint az ausztrál bűnüldöző szervek több mint két hónapja követték nyomon a csoport mozgását. Két héttel ezelőtt döntöttek úgy, hogy informálják az indonéz hatóságokat arról, hogy a csoport heroint készül Ausztráliába csempészni. Mike Phelan, az AFP nemzetközi kapcsolatokért felelős főnöke szerint a külföldi bűnüldöző szervekkel történő együttműködés nélkül képtelenek lennének nyomon követni a drogcsempészek útját, és az már "teljesen az indonéz bűnüldöző hatóságok belügye, hogy a nyomozás során milyen lépéseket foganatosítanak"- idézte az ausztrál rendőrség vezetőjét a Guardian. Alexander Downer ausztrál külügyminiszter elmondta, hogy Ausztrália minden esetben kegyelemért folyamodik az érintett ország igazságszolgáltatásához, amikor ausztrál állampolgárt fenyeget halálbüntetés.

Az ausztrál rendőrség kedden több házkutatást is tartott Sydneyben, ami reményeik szerint újabb letartóztatásokhoz is vezethet. A hatóságok jelezték, hogy a legutóbbi dráma nem érinti Schapelle Corby ügyét, akit korábban szintén drogcsempészésért tartóztattak le Bali szigetén, és most csütörtökön derül ki a helyi bíróságon, hogy halálra ítélik-e a huszonhét éves ausztrál állampolgárságú nőt.