Kettős kézátültetés után bíztató gyógyulás

Vágólapra másolva!
Jól van az a fiatal lengyel katona, akin a hónap elején kettős kéz-transzplantációt hajtottak végre - közölte szerdán a műtétben közreműködő egyik orvos.
Vágólapra másolva!

Ahmed Elsaftawy tagja volt a műtéti csapatnak, melyben öt orvos, két aneszteziológus és 13 asszisztens vett részt. A 17 órás beavatkozást még június 5-én végezték el a 34 éves férfin a Lengyelország délnyugati részén fekvő Trzebnica kórházában.


Elsaftawy elmondta, a kettős kézátültetés az első volt Lengyelországban, és a harmadik Európában. A nyilatkozó orvos szerint a műtét legnehezebb része az erek összeköttetésének megteremtése volt, majd a donor és a befogadó bőrének összekapcsolása.


A páciens mindkét kezén képes mozgatni ujjait, amelyek egy női donortól származnak. Megkezdődött a férfi rehabilitációja is, melynek célja, hogy képes legyen megfelelően irányítani kezeit.


A meg nem nevezett katona egy három évvel ezelőtti gyakorlat során, robbanás következtében veszítette el kezeit.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!