Határon túl élő tanárok és diákok közösen szavalnak és énekelnek Trianonra emlékezve

Vágólapra másolva!
A trianoni békediktátum által elcsatolt területek minden részéről becsatlakoznak versmondók a különleges online megemlékezésbe. 
Vágólapra másolva!

Online műsorral emlékezik meg a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójáról a Magyar Versmondók Egyesülete. Az emlékműsort, amelybe az elcsatolt területek minden részéről becsatlakoznak versmondók, az egyesület Facebook-oldalán csütörtökön,16 óra 32 perctől láthatja a közönség.

A műsor előtt a Scool-túrával együtt általános iskolásoknak rendhagyó internetes történelem- és irodalomórát tartanak, amely felkerül a YouTube-ra is. Ebben Magyarország

határain túl élő tanárok, idegenvezetők, diákok is megszólalnak, énekelnek, verset mondanak és üzenetet küldenek

többek között Rimaszombat, Sárosoroszi, Déva és Nagyszelmenc iskoláiból. A Száz év magányban a nemzet című emlékműsorban láthatják a nézők a Kiss Kata Zenekar Magyar vagyok című dalának új klipjét, amelyben a világ legkülönbözőbb részein élő magyarok is bekapcsolódnak a dal éneklésébe.

Az elcsatolt területek mindegyikéről hallható és látható lesz egy-egy vers, felnőttektől és gyerekektől vegyesen. Elhangzanak Vörösmarty Mihály, Bálint Ilona, Dsida Jenő, Domonkos István és Kányádi Sándor költeményei, Lutter Imre előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke pedig Ady Endre és Csoóri Sándor Trianonhoz kapcsolódó költeményeit idézi meg.

A műsorban, amely József Attila Bús magyar ének című versének idézetével indul, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának videóüzenete is látható lesz.