Újévi koncertet ad a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara a Zeneakadémián

Vágólapra másolva!
Rossini, Berlioz, Liszt és Dohnányi művei is megszólalnak ma este a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Zeneakadémia közös újévi koncertjén Vásáry Tamás vezényletével.
Vágólapra másolva!

Az Újévi nyitány című esten többek között Liszt 15. magyar rapszódiája, Rossini A tolvaj szarka nyitánya, Berlioz Római karnevál nyitánya, Dohnányi C-dúr szextett és Brahms 6. (D-dúr) magyar tánc című műve hangzik el Vásáry Tamás és Rajna Martin vezényletével.

A Rádiózenekar és a Zeneakadémia hallgatói közös koncertjén Kovács Gergely (zongora), Devich Gergely (cselló), Nyujtó Zsanett (klarinét), Oláh Vilmos (hegedű), Fejérvári János (brácsa), Berki Sándor (kürt) és Pálfalvi Tamás (trombita) működik közre.

A hagyományteremtő újévi koncert jegybevételét a közmédia a Jónak lenni jó! kampány kedvezményezettjének, a koraszülöttmentő Peter Cerny Alapítványnak ajánlja fel.

A Vásáry Tamás közreműködésével rendezett esemény 18 órakor kezdődik a Zeneakadémián, amelyet a Bartók Rádió élőben közvetít, az M5 kulturális csatorna nézői pedig 20.30-tól csúsztatott élő közvetítésben követhetnek a képernyők előtt.