Soós Imre, a színészzseni, akiből kamaszként akartak rendszermintaképet csinálni a kommunisták

Soós Imre, színművész
Budapest, 1952. május 13. Soós Imre Mács, futballista szerepében Tabi László A piros sapkás lány című darabjában a Madách Színházban. A művet 1952. május 8-án mutatták be Barlay Gusztáv és Darvas Iván rendezésében. MTI Fotó/Magyar Fotó: Várkonyi László
Vágólapra másolva!
Soós Imre csupán évtizednyi pályafutása alatt is felejthetetlen alakításokat nyújtott színpadon és olyan filmekben, mint a Ludas Matyi vagy a Körhinta. Ugyanakkor a Rákosi-rezsimet megvető színészt sematikus filmek sorában is gyakran játszatták, s így lett egyik idolja a Rákosi-rendszer propagandájának – miközben véleményét ismerve arról is gondoskodtak, hogy megnehezítsék színházi pályafutását. Huszonhét éves volt, amikor a pszichiáteréből feleségévé lett dr. Perjési Hedviggel együtt végzett velük a konyhájukban kiömlő gáz. Soós Imre akkor már meghasonlott ember volt, de a tragédia helyszínéről készült felvételek arra utalnak: élni akart, halála véletlen is lehet. Bárhogy történt, talán minden másként alakul, ha jobban vigyáznak rá azok, akik akkoriban ezt megtehették.
Vágólapra másolva!

Pályakezdés, kerekezés

Soós Imre 1952-ben diplomázik. Azonnal leszerződtetné a Madách Színház, de a párt közbeszól:

A Téry Árpád igazgatta színháznak kiváló társulata van, olyan művészekkel, mint Márkus László, Mensáros László.

Ugyanakkor a teátrum arról is híres, hogy a „rendszeridegen” művészek „gyűjtőhelye”. Közéjük érkezik a Rákosi-éra reklámfigurájaként számontartott Soós Imre.

A társulat javarésze ellenérzéssel fogadja, ahogy a cívisváros polgárainak többsége is. A helyi pártvezetés lakást ígér Soós Imrének, de nem állják a szavukat.

A színész számára jó ideig kiadó szoba sem akad a városban.

Van olyan időszak, amikor az esti előadás után harminc kilométert kerekezik szülei tanyájára, majd reggel újabb harmincat, vissza a próbára.
Mindemellett az 1952-53-as évadban még

újabb propagandafilmekben kap főszerepet: Állami áruház, Ifjú szívvel, Kiskrajcár, A harag napja.

Más kategória a Nádasdy Kálmán, Ranódy László, Szemes Mihály rendezői hármas által jegyzett Föltámadott a tenger című film, amelyben Soós Imre 1953-ban kap egy kisebb szerepet. A film az 1848-as szabadságharc történetét dolgozza fel.

Soós Imre szíve szerint Bem apót alakítaná,

a rendezők hajlanak is a dologra, de a maszkmesterek képtelenek a huszonhárom éves színész bőrét úgy megöregíteni, hogy az filmvásznon hitelesnek tűnjön. Így végül Makláry Zoltán lesz Bem apó. Soós Imre a szerényebb feladattal sem elégedetlen, fontosabb, hogy ott lehet a film egyik főszerepét játszó Ferrari Violetta közelében.

Mács, futballista szerepében Tabi László A piros sapkás lány című darabjában a Madách Színházban. A művet 1952. május 8-án mutatták be Barlay Gusztáv és Darvas Iván rendezésében Forrás: MTI/Várkonyi László

Vilcsi

Soós Imre még a főiskolán szeretett bele a lányba. Ferrari Violetta már hatévesen színpadon volt, a tanintézményt a Madách Színház ösztöndíjasaként végezte. Ferrari Violetta nem szeretett bele Soós Imrébe, de

a pajtáskodáson olykor erősen túlszaladva engedi magát évekig „rajongani”.


Megismerkedésük idején éppen a nála tizenkilenc évvel idősebb Básti Lajoshoz készül férjhez menni. 1949 telén meg is esküsznek. Aznap Soós Imre nagyon berúg, beveti magát a főiskola pincéjébe, elvágja magát köves padozatán, úgy nyüszíti órákig: „Vilcsi, vilcsi, szeretlek a sírig!” Horváth Teri és Szirtes Ádám a roham végéig a közelében maradnak. Amikor Soós Imre megtudja, hogy a házaspár a galyatetői szálloda-szanatóriumban tölti nászútját, maga is oda akar utazni. Ám kiderül: az intézménybe csak beutalóval lehet bekerülni.
Akkor Soós Imre félmeztelenre vetkőzve kifekszik a hóra. Majdnem megfagy, mire barátai rátalálnak, s visszarángatják a kollégiumba.

A betegség elkerüli, de Ferrari Violetta iránti érzelmei nem csillapodnak – ami csaknem annyira kikezdi idegrendszerét, mint a rezsim által rákényszerített feladatok.

Lélegezni sincs időm

Az 1953-54-es színházi évadban Soós Imre egyre több szerepet kap debreceni teátrumában. Termelési darabok élmunkásai mellett játszik vígjátéki hősöket, drámai karaktereket, mindent. Mágnás Miska mellett megformálja Illyés Gyula Fáklyaláng-jának Józsiját, aki a darab végén öreg parasztként viszi a nemzet üzenetét Kossuthnak. Kritika ritkán említi.

Folyamatosan érzi a társulat ellenszenvét.

Tudja, a háta mögött arról suttog a középszer – s ami fájdalmasabb, néhány nagy tehetségű kolléga is –, hogy előbb-utóbb kipukkad Rákosiék „Soós-lufija”.
1954-ben szüleihez címzett levélben jegyzi le:


Soós Imre debreceni állomásoztatásában közrejátszott az az ÁVH-s tiszt is, aki még akkoriban volt társbérlője Soós Imrének és Szirtes Ádámnak, amikor a főiskola utolsó évében közösen béreltek szobát. A két színészhallgató – Soós Imre úgy is, mint a DISZ központi vezetőségének tagja – mit sem tudva társbérlőjük ÁVH-s beosztásáról,

esténként az otthon biztonságában szidták rendre a rendszert, miközben lakótársuk az ajtó túlsó felén jegyzetelt.

(Mindezt Szirtes Ádám fejtette fel évtizedekkel a történtek után.) Elképzelhető, hogy leadott jelentései indukálták Soós Imre főiskolai káderlapjának negatív bejegyzéseit is. Ugyanis mindaz, amit azokban felrónak neki – nem jár el az ideológiai képzésekre, nem vesz részt a DISZ-bizottság ülésein –, elintézhető lett volna annyival: rengeteget dolgozik, főként azok hasznára, akik az ideológiai képzéseket előírják.

De Szirtes Ádám és Soós Imre esti beszélgetéseit kihallgatva világosan kiderült: a rendszer emblematikus mozihőse utálja a rendszert.

Soós Imre a „közvetett bizonyítékok” alapján körülbelül annyira vágyott a debreceni Csokonai Színház DISZ-tikári pozíciójára, mint arra, hogy még főiskolásként tagja legyen a szervezet központi bizottságának. A Rákosi-rezsim manipulátorai éppen azért küldték Debrecenbe, hogy betörjék, hogy belsőleg is idomuljon ahhoz a figurához, a rendszer „paraszt hőséhez”, amilyennek a publikum előtt láttatni akarták. De egy zsigerileg tiszta embert csak összetörni lehet.

Budapest, 1953. szeptember 1. Soós Imre Djuzsikov főmérnök és Örkényi Éva Dunyja szerepében, Konsztantyin Fjodorovics Iszajev-Alekszandr Arkagyievics Galics Nem magánügy című darabjának vendégelőadásán a Néphadsereg Színházában. A színművet június 11-én mutatta be a debreceni Csokonai Színház Lendvay Ferenc rendezésében Forrás: MTI/Bürger Gertrúd

A Parlament ablakából eteti a munkásosztályt

A debreceni színház igazgatója, Téry Árpád Soós Imre ottani éveire emlékezve egy későbbi interjúban szelíd, visszahúzódó fiatalembernek írja le színészét,

aki sosem beszélt nyilvánosan „esetleges gondjairól”.


Ugyanakkor több, Soós Imre alakját megidéző írás is említi, hogy a színész iránti ellenérzéseket táplálta az is, amit anyagi helyzetéről gondoltak. Vagyis: filmjeivel rengeteg pénzt keres.

A színészt nem fizették rosszul, de a Lumumba (ma Róna) utca a Filmgyár fővárosi központja, nem a kis magyar Hollywood.

Soós Imre filmjei bevételei mellett is alig győzte támogatni nagyszámú családját – nemcsak szüleit, testvéreit, hanem a szélesebb famíliát.

Ami jött, hamar elment.

Soós Imre 1954 szeptemberében – fél tucat élmunkás megformálása után – azt írja Pesten tanuló Bözsi nővérének:

Abba az évben esik, hogy egy parlamenti fogadáson Szirtes Ádám azt veszi észre: Soós Imre sorra hordja a svédasztalról a kacsacombokat, véres-szaftos bélszínszeleteket, rántott húsokat a tárt ablakhoz, majd ledobálja a Duna-parton aszfaltozó munkásoknak. „Hadd egyenek ők is!”, néz elborult tekintettel elképedt barátjára Soós Imre, amikor Szirtes Ádám hozzálépve megérinti a vállát.

Körben az elvtársak mintha észre sem vennék a közjátékot.

Hamarosan a színész is megnyugszik.
Soós Imre nem sokkal korábban írja színészi sikerei kapcsán – egy augusztus 20-ára tőle rendelt cikkben – a Szabad Nép-ben:


Évtizedekkel később keletkezett cikk említi: Soós Imre Debrecenben felkeresett egy pszichiátert, akiben nagyon bízott, s akinek váratlan halála ugyancsak megviselte – a saját személye körüli ellentmondások mellett.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!