Szentkirályi Alexandra: Még Rodolfo is megirigyelné Karácsony speciális baloldali, gyurcsányista trükkjét

karácsonygergely
Vágólapra másolva!
Még Rodolfo is megirigyelné Karácsony speciális baloldali, gyurcsányista trükkjét: úgy eltüntette a város pénzét, hogy közben semmi nem épült - írja Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje szerint 

200 milliárd forintos megtakarítással adták át a város kulcsait, ebből mára semmi nem maradt, és Karácsony elmondása szerint is csőd szélén táncol Budapest.

Szentkirályi leszögezte:

200 milliárd eltapsolva, és semmi teljesítményt nem tud felmutatni.

Elmondta:

egyetlen kilométer villamos- vagy metróvonalat nem épített, 4 és fél év alatt sem sikerült klimatizálni a 3-as metrót. Leszereltek 3000 kukát, és 2 milliárdot vontak el a köztisztaságért felelős cégtől, és csökkentették a BKK járatainak számát. Változást Budapesten!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!