Itt vannak a pontos részletek a Békemenetről!

A Békemeneten becslések szerint közel 150 ezer ember vesz részt
Fotó: Hirling Bálint
Vágólapra másolva!
A június 1-i Békemenet középpontjában természetesen a béke lesz, és szeretnénk közvetíteni a békepárti álláspontunkat az egész ország, a Kárpát-medence és a világ közvéleménye felé – mondta el Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) elnöke.
Vágólapra másolva!

Hosszú évek hagyományai és a mögöttünk hagyott rendkívül sikeres Békemenetek után született meg az a döntés, hogy június 1-jén újra összegyűljenek a nemzeti erők - mondta Csizmadia László az Origónak. A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) vezetője szólt arról is, hogy a szimpatizánsaik, a szellemi honvédők már hosszú ideje, több levélben fogalmazták meg a kérésüket, hogy ismét kerüljön sor egy Békemenetre. A június 9-i európai parlamenti és az önkormányzati választás pedig teljes mértékben alátámasztja azt, hogy szükséges megtartani ezt a rendezvényt. 

Csizmadia László felhívta a figyelmet arra, hogy a 

mostani rendezvényük középpontjában természetesen a béke lesz, és szeretnénk közvetíteni a békepárti álláspontunkat az egész ország, a Kárpát-medence és a világ közvéleménye felé. 

Egyértelmű üzenetet kívánunk küldeni a választások előtt, hogy a béke megteremtése az egyik legfontosabb kérdés a mostani politikai helyzetben. A CÖF vezetője kifejtette, hogy a baloldali álhírekkel szemben lesz menet, aminek a végállomása a Margit-szigeti Nagyrét lesz. Értelemszerűen a pontos részletek egyeztetése még zajlik, új elemek is várhatóak majd a menet során. Hasonlóképpen a felszólalók névsora is egyeztetés alatt áll. Mivel a határon túli magyarság egy része (Szlovákia, Románia) voksolni fog az európai parlamenti választáson, így őket és az ő hangjukat is meg kívánják szólítani a Békemeneten. 

Június 1-jén, szombaton Békemenet!

Mint arról korábban beszámoltunk, június 1-jén Békemenet lesz Budapesten. Legyen aznap a Margit-sziget szimbolikusan a béke szigete – írta a CÖF-CÖKA. A közlemény szerint

Brüsszel a háborúra készül, a magyar dollárbaloldali politikusok pedig támogatják ebben. Az európai vezetők háborús lázban égnek. Pénz, fegyverek és harci eszközök küldése után már tervezik a katonai segítségnyújtást is. Sőt, a francia elnök már az atomfegyverek használatáról is megnyitná a vitát. Meg kell állítanunk a háborús őrületet!

- írták. 

"Mi, magyarok, a világháborúk borzalmai árán tanultuk meg, hogy a béke, és csakis a béke az egyetlen elfogadható álláspont. Magyarország ma a béke szigete. És azt szeretnénk, ha ez így is maradna. Minden békeszerető embert, a menetet szervezők arcaival, szeretettel várunk!" - áll a közleményben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!