Velencén csak egyetlen polgármesterjelölt indulhat a választáson, a Fidesz-KDNP színeiben

Gerhard Ákos, Velence jelenlegi polgármestere
Fotó: Facebook
Vágólapra másolva!
Gerhard Ákos, Velence polgármestere 2019-ben a Regélő Hagyományőrző Egyesület színeiben lett a város vezetője. A polgármester most újrázott volna, de egy már korábban megjelölt orvosolatlan hiba miatt a Nemzeti Választási Biztosság (NVB) jogerősen visszautasította az egyesületet nyilvántartásba vételét, így csak Krausz György, a Fidesz-KDNP színeiben az egyetlen polgármester-jelölt a településen.
Vágólapra másolva!

Gerhard Ákos, Velence polgármestere 2019-ben a Regélő Hagyományőrző Egyesület színeiben lett a város vezetője, és a választáson a képviselő-testületben is többséget szerzett. Az egyesület a 2024-es önkormányzati választásra is jelentkezett jelölő szervezetként, azonban a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 2024. április 20-án jogerősen visszautasította az egyesület nyilvántartásba vételét. 

Gerhard Ákos, Velence jelenlegi polgármestere
Fotó: Facebook

Indoklásában az NVB megállapította, hogy a szervezet bejelentésekor eljárt Sarf Györgynek a Regélő Hagyományőrző Egyesület képviseletére vonatkozó megbízása a szervezet bejelentésének időpontjában nem állt fenn, mivel annak időtartama lejárt.

Ez azt jelenti , hogy a Regélő Hagyományőrző Egyesület nem indulhat az önkormányzati választáson, így  Gerhard Ákos polgármester nem is vette fel április 20-án az ajánlóíveket. Az NVB  oldalán az is látható, hogy Velencén egyetlen polgármester-jelölt, Krausz György, a Fidesz-KDNP színeiben vette fel az ajánlóíveket, aki már le is adta azokat.