Drogos férfi fenyegette veréssel a rendőröket Gyöngyösön - videó

Vágólapra másolva!
Egy férfi fenyegette a rendőröket Gyöngyösöm és beismerte, hogy drogozott, ennek ellenére a rendőrök hagyták, hogy elhajtson. A reggeli őrjárat alatt érkezett egy lakossági bejelentés, hogy egy férfi megállítja és inzultálja az embereket Farkasmálynál.
Vágólapra másolva!

Ritkán látható jelenetbe csöppent a Gyöngyösi TV kamerája, miután pénteken reggel bejelentés érkezett a hatóságokhoz, hogy egy agresszív férfi megállítja és inzultálja az embereket Farkasmály városrészen. A bedrogozott férfi fenyegető mozdulatokkal ijesztgette az őt tetten érő városrendészeket, sőt, a száját is különös mondatok hagyták el - írta a Tények.

Esküszöm, bármelyikkel boxolok!

– magyarázta feldúltan a férfi, akit a rendőröknek kellett leállítani. 

Bár az egyenruhások próbálták nyugtatni, nem jártak sikerrel, ugyanis az intézkedés alá vont férfi ismét egyértelművé tette, hogy készen áll a harcra.

A küzdelemre végül szerencsére nem került sor, noha a férfi ezután sem csillapodott, a kábítószerezés gyanúját pedig esze ágában sem volt visszautasítani.

Függő vagyok, papírom is van róla

– jelentette ki kétséget sem hagyva afelől, hogy be van-e drogozva. 

 

Kötekedésből nincs hiány

A hónapban lapunk beszámolt arról is, hogy egy drogos sofőr nekiment egy rendőrautónak Nógrádban. A férfi, mielőtt autóba ült, drogozott, majd a kábítószerből az útra is vitt magával. Útközben egy rendőrautónak ütközött. Ezért a rendőrök igazoltatták a férfit, aki bocsánatot kért a rendőröktől, majd később újra drogozni kezdett.

Néhány száz ember Budapesten fel-alá sétálgatva tüntetett 2022-ben a kata-törvény módosítása ellen. Többen voltak alkoholtól és egyéb szerektől bódult állapotban; ordítoztak, kötekedtek, trágár módon szidták a munkájukat végző rendőröket.