Két ismerősét is meggyilkolta egy miskolci férfi

Vágólapra másolva!
Egy miskolci férfi előbb azt az ismerősét verte halálra, akivel együtt italozott, majd egy hónappal később a vele együtt élő ismerősével is végzett. A bíróság most életfogytiglani büntetésre ítélte.
Vágólapra másolva!

A férfi és az ismerőse egy elhagyatott épületnél, külön lakrészben éltek Miskolcon. 2020 szeptemberében együtt italoztak, majd másnap a férfi valamiért felébresztette az ismerősét, megütötte a fején, majd 

50 alkalommal megszúrta a nála lévő késsel. 

A holttestet egy ágyneműbe csomagolta és az udvaron lévő kútba dobta. 

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Képünk illusztráció!
Fotó: Fotó: Csudai Sándor - Origo 

Egy hónappal korábban egy másik férfival ismerkedett meg, akivel együtt italozott. Közben a férfi valamiért eldöntötte, hogy megöli. Felcsalogatta az ismerőst Miskolc hétvégi házas övezetébe, ahol bemásztak az egyik ház kertjébe. 

A férfi ekkor megfogott egy 1,5 méteres fakarót, és azzal halálra verte az ismerőst. Pár órával később a holttestet kivonszolta az udvarról, és egy közeli fás-bokros lejtőn legurította. 

Ezenfelül a férfi 2020 szeptemberében együtt italozott egy másik ismerősével. Kihasználta, hogy az ismerős elaludt, és kivette a zsebéből a pénztárcáját, amiben 14 ezer forint és az iratai voltak. 

A Miskolci Törvényszék több ember ellen elkövetett emberölés és kifosztás miatt életfogytiglani büntetésre ítélte a férfit. A döntés nem jogerős – írja közleményében a Miskolci Törvényszék. 

Az Origo megírta, hogy korábban egy nyíregyházi és egy borsodi férfi is megölte az élettársát. Egy zuglói férfi az anyjával végzett, Ököritófülpösön pedig a feleségét gyilkolta meg egy férfi.