Fegyverrel fenyegette az ismerősét egy miskolci férfi

Vágólapra másolva!
A két férfi együtt italozott tavaly szeptemberben, majd a férfi elkezdett dicsekedni azzal, hogy van egy fegyvere. Ezek után elő is vette a fegyvert, majd azzal arra kényszerítette az ismerősét, hogy menjen be a lakásba, és köszönje meg az élettársának a vendéglátást.
Vágólapra másolva!

A férfi 2023 szeptemberében, az egyik este a miskolci lakása előtt találkozott az ismerősével, aki egy kislánnyal beszélgetett. Bekapcsolódott a beszélgetésbe, és az éjszakai órákig együtt italozott az ismerősével, majd elkezdett azzal dicsekedni, hogy fegyvere van. 

Nem sokkal később ki is hozta a lakásból a gázpisztolyt. Jobb kezében tartotta, csőre töltötte és hadonászott vele. Az ismerős emiatt félni kezdett és azt mondta neki, hogy haza akar menni. A férfi erre indulatosan rászólt, hogy menjen be a lakásba és köszönje meg a vendéglátást az élettársának. Ezzel egyidőben bal kézzel megfogta az ismerős vállát és a pisztolyt a kezében tartva behúzta a lakásba, ahol maga előtt tolta a konyháig. 

Ott átkarolta az ismerőst, magához húzta, a pisztolyt a hasához szorítva ismét arra utasította, hogy köszönje meg a vendéglátást.

 Az ismerős erre udvariasan megköszönte az élettársnak. 

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Inzulintúladagolással akart embert ölni egy somogyi férfi
Fotó: Fotó: Csudai Sándor - Origo 

A férfi ezek után elengedte az ismerőst, majd a pisztollyal beállt elé. Arra kérte, hogy igyon meg vele egy felest. Az ismerős erre többször is azt mondta, hogy tegye le a fegyvert, és engedje ki a lakásból. A férfi ezt végül megtette. 

Az ügyészség fegyveresen elkövetett személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat a férfi ellen, és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre. 

Az Origo korábban megírta, hogy egy tatai férfi fegyverrel támadt a feleségére. Egy mátraverebélyi férfi az ismerősét, egy budapesti férfi pedig a főnökét fenyegette fegyverrel.