Kitüntette a pedofil óvodai dolgozó anyját Gyurcsány polgármestere

Pedofil, pedofília, illusztráció,
illusztráció
Fotó: Shutterstock/urzine
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet értesülései szerint kiváló politikai háttérrel rendelkezik az újbudai pedofilügy gyanúsítottja, mivel édesanyja, Győrffyné Molnár Ilona a helyi önkormányzat egyik fontos tisztségviselője, az óvodákat is felügyelő Humánszolgálati Igazgatóság vezetője.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet szerint a jó kapcsolatra példa, hogy Győrffynét tavaly a kerület DK-s polgármestere, László Imre tüntette ki Pro Urbe díjjal, amelyet többek között négy évtizedes köznevelésért végzett tevékenysége miatt kapott. 

Mindenkinek megvan a maga eszköztára és mozgástere, hogy saját mikro- vagy tágabb lakókörnyezetét, Újbudát, az országot jobbá tegyemondta László Imre, a kerület DK-s polgármestere a díjátadón. A ceremónián Győrffyné együtt fényképezkedett Barabás Richárd alpolgármesterrel, a Párbeszéd–Zöldek párt társelnökével és Tóth Endre momentumos országgyűlési képviselővel.

pedofil, újbuda, botrány
Fotó: újbuda.hu

A pedofilbotrány gyanúsítottjának édesanyja, Győrffyné Molnár Ilona közösségi oldalán ismerőse Molnár Gyula korábbi MSZP-elnöknek és Orosz Anna momentumos országgyűlési képviselőnek, akinek az egyik posztját is megosztotta korábban.

Lecsapott a rendőrség a pedofil férfira

Mint ismert, múlt pénteken csapott le a rendőrség az óvodai alkalmazottra, aki ellen a XI. kerületi rendőrkapitányság folytat nyomozást. A Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton döntött a pedagógiai asszisztens letartóztatásáról. Úgy tudja a Magyar Nemzet, hogy a valószínűleg homoszexuális férfit jelenleg 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsítják. Értesülésük szerint a pedagógiai asszisztens az óvoda területén lévő mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel.

Kiderült az is, hogy az önkormányzat február 23., vagyis a rendőrségi adatgyűjtés kezdete óta tudott az ügyről. A szülőket ellenben március elsején, tehát egy hét elteltével tájékoztatták a helyzetről, ami akkor is tény, ha az önkormányzat közlése szerint a nyomozás elrendeléséről szóló hivatalos értesítés február 29-én érkezett meg hozzájuk.

Az óvodavezető eltávolítását is követelik

Az óvodások szülei utóbb levélben fordultak a polgármesterhez és a képviselő-testülethez.

Nem tudjuk elhinni, hogy a gyanúsított hatéves működése alatt ne lettek volna figyelmeztető jelek és jelzések, amiről a fenntartó szervet, a polgármester urat és a szülőket nem értesítették

– írták. László Imre DK-s kerületvezetőt más intézkedések megtétele mellett arra kérték, hogy azonnal függessze fel az óvodaigazgatót és helyettesét, egyúttal tiltsák meg munkahelyi bejárásukat. A szülők szerint ugyanis másképp nem garantálható, hogy senki ne biztassa vagy kényszerítse az óvónőket, a dadusokat és a kisegítőket a tények eltussolására. A levélben az az elvárás is szerepelt, hogy haladéktalanul függesszék fel a pedagógiai asszisztens közeli családtagját a XI. kerületi önkormányzatnál betöltött vezető beosztásából. A szülők itt nyilván a gyanúsított anyjára céloztak.

A helyi Fidesz frakcióvezetője, Szabó László eközben arról beszélt: a köznevelésért felelős terület vezetőjeként a XI. kerület momentumos alpolgármestere, Erhardt Attila is felelős azért, hogy az óvónők, az óvodavezetők nem merték jelezni az ügyet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK