Lomnici Zoltán: Az antifa de facto terrorszervezetnek minősíthető

Antifa
Vágólapra másolva!
A Kontextus új, „Lomnici válaszol" című podcastsorozatában – a beérkezett kérdések mentén haladva – hétről hétre új témaköröket jár körül ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász – a jogász szemszögéből. Az első adásban az antifa-csoportok budapesti akciói kerültek a fókuszba. Kiderül egyebek mellett, hogy indokolt volt-e a kéz- és lábbilincs alkalmazása Ilaria Salis esetében, illetve hogy az egy évvel ezelőtti véres utcai támadásokat nevezhetjük-e terrorista akcióknak. De egyáltalán: hozzá kell-e szoknunk az utcai erőszakhoz idehaza is?
Vágólapra másolva!

– szögezte le az egy évvel ezelőtti, budapesti antifa-támadásokkal összefüggésben érkezett nézői kérdésre válaszolva a műsorban Lomnici Zoltán. Úgy fogalmazott:

a külföldről importált erőszaktevők lokálisan bontják meg a közbiztonságot, ami ellen a rendőr- és a nyomozóhatóság, a belügyi kormányzat rendkívül keményen lép fel.

Az antifa komoly biztonsági kockázatot jelent

– jelentette ki az alkotmányjogász. Hozzátette:

az antifa de facto terrorszervezetnek minősíthető, még akkor is, ha ez de jure nem minden esetben jelenik meg jogszabályi definícióban.

– mondta.

Kétségbe vonhatók az állítások

Lomnici Zoltán az új műsorban beszélt arról is, hogy annak alapján, amit a büntetés-végrehajtási szervek bemutattak,

kétségbe vonhatók a letartóztatásban lévő olasz antifa-aktivista állításai a rossz börtönviszonyokat és a bánásmódot illetően.

Felhívta a figyelmet: a bilincs alkalmazásával kapcsolatos döntés – a terhelt veszélyességétől függően – a rendőr- és a bv-hatóság hatásköre.

A Kontextus csatorna a nézői kérdéseket a lomnicivalaszol@gmail.com címre várja.

Még több tartalomért látogasson el a Kontextus Youtube-csatornájára!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!