Már van gyanúsítottja az Eötvös Gimnázium korrupciós ügyének

Moss László, Eötvös József Gimnázium
Vágólapra másolva!
Befolyással üzérkedés bűntette miatt egy személyt gyanúsítottként hallgatott ki az ügyészség az Eötvös Gimnáziumot érintő korrupciós ügyben – tudta meg a Magyar Nemzet. Az iskola körüli botrány azért robbant ki, mert egy nyilvánosságra került hangfelvétel szerint hosszú évek óta lehetővé tették, hogy kenőpénz fejében az intézménybe kerülhessenek a felvételin sikertelen, de tehetős szülők gyerekei.
Vágólapra másolva!

Már van gyanúsítottja az Eötvös József Gimnáziumot érintő vesztegetési ügynek. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt a tájékoztatást adta a lapnak, hogy az alárendeltségébe tartozó Fővárosi Nyomozó Ügyészség

A KNYF a nyomozás érdekeire tekintettel több információt nem közölt.

Moss László, az Eötvös József Gimnázium igazgatója Forrás: Origo

Hangfelvétel a bizonyítékok között

Hónapokkal ezelőtt felvetődött annak a gyanúja, hogy vesztegetési pénz kellett ahhoz az iskolában, hogy azokat a diákokat is felvegyék az elit iskolák között számon tartott intézménybe, akiknek nem sikerült a hivatalos felvételi.

Egy hangfelvételen arra is utaltak, hogy a korrupt beiskoláztatási rendszert ráadásul az igazgató és az iskolához tartozó alapítvány vezetője működtethette.

A Metropol által közreadott hangfelvételekből arra lehetett következtetni, hogy Moss László igazgató és a gimnáziumhoz tartozó alapítvány vezetője, Kálmán Gábor a nyolcszoros túljelentkezés ellenére is fenntarthatott iskolai helyeket az írásbelit egyébként elbukó gyerekek felvételére.

Ehhez a hangfelvétel szerint állítólag minimum félmillió forintot kellett befizetniük a tehetős szülőknek.

A botrányos felvétel annak a gyanúját is felvetette, hogy nem egyszeri esetről volt szó, mert már évtizedek óta fogadhattak el kenőpénzt azoktól a módosabb szülőktől, akik a rosszul sikerült felvételi ellenére is az Eötvösbe szerették volna csemetéjüket járatni.

Az Eötvös József Gimnázium Forrás: Origo

– mondta egy édesapa a hangfelvételen, amire az iskolaigazgató jobbkeze, Kálmán Gábor végig helyeselt. Az alapítvány vezetője végig azzal nyugtatgatta az apát, hogy ez már nem az első olyan alkalom, hogy Moss László igazgató a saját hatáskörében vesz fel szóbeli nélkül több olyan gyermeket, akinek korábban nem sikerült a felvételije.

A korrupciós botrányról az Origo alább foglalkozott részletesen.